Korábban érkeznek a decemberi családtámogatások

Tekintettel a gyermekes családok karácsonyi kiadásaira, a szokottnál korábban, december 20-ig mindenkihez megérkeznek a decemberi családtámogatások.

Karácsonyfát vittek az intézményeknek@1

A hagyományokhoz hűen idén is karácsonyfát ajándékozott az iskoláknak, óvodáknak és bölcsődéknek a kispesti Fidesz. A fákat Dódity Gabriella, Lazányi Ferenc, Fekete Márk, Song Simon, Szathury Kolos, Mihály András és Fehér Marcella szállították ki egy nap alatt az intézményeknek.

Hétfőn megnyitja kapuit a jódos-sós fürdő Pesterzsébeten

Próbaüzemben december 17-én megnyílik a szomszédos Pesterzsébeten található, Budapest egyetlen jódos-sós vizű gyógyfürdőjének fedett egysége. Az egyebek mellett Földesi Gyula, Kispest és Pesterzsébet választókerületi elnöke és Tarlós István főpolgármester által szorgalmazott felújítást januárban kezdték, és a gyógyfürdőt több ütemben nyitják majd meg a nagyközönség előtt. A 12 éve bezárt, különleges vizű gyógyfürdő új állapotában 14 medencével üzemel majd.

Elismeréseket kaptak a biztonságunkért dolgozók

Átadták a Kispest Közbiztonságáért elismerő címeket: Berecz Roland rendőr törzsőrmestert részesítették Az év rendőre, Sándor Barna tűzoltó törzszászlóst Az év tűzoltója és Békési Gábort Az év polgárőre kitüntetéssel.

Modern és tágas a Szomszédok piaca

Közösségi oldalán mutatta be Dódity Gabriella (Fidesz-KDNP) fejlesztéspolitikai tanácsnok a budafoki Szomszédok piacot, amely nemrég fővárosi támogatással, a TÉR_KÖZ pályázaton nyert 365 millió forint segítségével újulhatott meg. Miközben évek óta azért küzd a Fidesz-KDNP frakció, hogy a kispesti, elhanyagolt, szétesőben lévő Kossuth téri piacra készüljön egy átfogó fejlesztési terv, amellyel pályázni lehetne, mivel a piac felújítása sokáig már nem halogatható.

Ismét kevesebb a parkoló a Kossuth téri piac környékén@1

Ismét kevesebb lett a parkolóhely az amúgy is parkolási gondokkal küzdő Kossuth téri piac környékén. Az Üllői út felöli parkolóban ugyanis karácsonyfát árusítanak, amivel nem is lenne probléma, ha a baloldali városvezetés ezzel párhuzamosan megoldaná, hogy a piacra érkezők meg tudjanak állni a környéken – például az áruház előtti üres parkoló ideiglenes kibérlésével. Ha ez nem elég: az új építési szabályzat lehetővé teszi a Katica utca sétáló utcává alakítását, amely tovább csökkenheti a parkolóhelyek számát.

Újra emelkednek a nyugdíjak

2,7 százalékos nyugdíjemelés lesz 2019-ben, ám ha az inflációs adatok indokolják, a kormány kész a további korrekcióra, mivel kiemelt céljának tartja, hogy az idős emberek is részesüljenek a magyar gazdaság jó teljesítményéből.

A magyar emberek biztonsága az első

Készen áll a kormány, hogy megvédje a magyar embereket, ezért arról döntött, hogy az ország 160 karácsonyi vásárának biztonságát a Terrorelhárítási Központ és a Magyar Honvédség katonai rendészei erősítsék meg.

Tovább bővülő egészségügyi-szociális ellátások

Újabb nagy jelentőségű egészségügyi és szociális intézkedéseket vezetett be a kormány: jövőre 15 százalékkal emelkedik az ápolási díj és bevezetik a gyermekek otthon ápolási díját, amely 2022-re az akkori minibálbér összegét is eléri. Burány Sándor és Hiller István nem szavazták meg ezt az Országgyűlésben, Burány helyette részt vett a rendbontásban.

Burány, a rendbontó

Csúsztatásokra és tévedésekre alapozza az ellenzék azt az agresszív hisztériát, amelyet a munka törvénykönyve túlórával kapcsolatos módosítása miatt kelt. Legutóbb Burány Sándor is részt vett az Országgyűlés tekintélyét züllesztő rendbontásban.