Biztos kezekben a Gajda-féle kommunikáció

Ismét biztosra ment a baloldali városvezetés a Gajda-féle kommunikációs pénzek elosztása terén. Az önkormányzat ugyanis három olyan céget hívott meg a Kispest újság kiadói tevékenységre kiírt közbeszerzésre, amely közül kettő eleve nem felelt meg az általuk meghatározott feltételeknek. Nyilván nem mindegy, ki építheti a rózsaszín pátoszt Gajda Péter (MSZP) polgármester körül, amely különösen fontos lesz jövőre, az önkormányzati választások idején…

Kispesti mentőknek gyűjtenek az adventi esten

Immár hagyomány, hogy a Kispesti Társaskör adventi estjét az adományozásnak szenteli. Tavaly a fogyatékossággal élőknek ajánlották az estét, idén pedig a Kispesti Mentőalapítványnak gyűjtenek, hogy ezzel is segítsék az országban egyébként legtöbbet riasztott mentőállomás munkatársainak mindennapi életét.

Elismerték a Kispest sportéletéért sokat dolgozókat

2009-ben alapította az önkormányzat a Kispest Sportjáért-díjat, amit minden évben azoknak ítélnek oda, akik kiemelkedő munkát végeznek ezen a területen. Idén Pálhegyi-Muszil Zsuzsanna, Schulcz Ágnes és Mészáros Gábor vehették át az elismerést.

Minden pályázó nyerhet az Otthon Melege Programban

Az ország gazdasági teljesítményének köszönhetően a kormány 5 milliárdra emelte az Otthon Melege Program keretösszegét, így minden sikeresen pályázó elnyerheti a támogatást az energiatakarékos háztartási gépekre.

Átadták a kormányzati támogatással épült utánpótlásközpontot@1

„Hiszünk abban, hogy minden nemzet olyan lesz, amilyen a fiatalsága” – mondta megnyitó beszédében Orbán Viktor miniszterelnök, a Budapest Honvéd FC Magyar Futball Akadémia ünnepélyes átadóján. A kispesti utánpótlásközpont kormányzati támogatásból, 4,2 milliárd forintból épült, és a 21. századi létesítmény 100 ifjú tehetségnek, valamint több száz játékosnak biztosít lehetőséget és méltó körülményeket arra, hogy tanulhasson, edzhessen.

Legyen erős és sikeres Európa

Erős, identitásukat megőrző nemzetállamok Európai Uniója, vagy Brüsszel-központú Európai Egyesült Államok – ez dőlhet el a 2019 májusi európai parlamenti választáson, amely öt évre, de akár sokkal többre is meghatározhatja Európa jövőjét, társadalmi, biztonsági, gazdasági, politikai és pénzügyi téren is.

Az interneten is kitölthető a nemzeti konzultáció@0

A mai naptól online is kitölthető a családok védelméről szóló nemzeti konzultáció. A kérdésekből arra lehet következtetni, hogy a kormány a családtámogatási rendszer bővítésére készül.

Újra csak foltozgatott a VAMÜSZ a Kossuth téri piacon@3

Ismét csak toldozgat-foldozgat a Kránitz Krisztián MSZP-s képviselő vezette Vagyonkezelő a Kossuth téri piacon. Kijavították ugyan azt a lépcsőt, amelyen legutóbb, október 4-én egy hölgy elesett és bokatörés gyanújával kórházba szállítottak a mentők, de az többi balesetveszélyes területhez nem nyúltak, pedig sok a töredezett aszfalt, a repedezett lépcső és a kiálló vasdarab. Jól látszik, hogy a piac kritikus állapotban van, de a baloldali városvezetés a sorozatos balesetek ellenére sem fordít kellő energiát a minőségi karbantartásra.

Sok devizahiteles kaphatja vissza otthonát

Akár 2019 végéig visszakaphatják otthonuk tulajdonjogát azok a devizahitelesek, akik az őket megsegítő intézkedéssorozat részeként bérlőként maradhattak lakásukban és rendszeresen fizetik a bérleti díjat. A kormány egyösszegű, kedvezményekkel csökkenthető vételárat kínálna fel, vagy akár a hosszú távú részletfizetés lehetőségét is. Mindkét esetben a vételárat már eleve csökkentenék az addig befizetett bérleti díjakkal.

Óriási útépítés kezdődött

Öt éven belül kiépül Magyarország gyorsforgalmi úthálózata, az autópályák hossza pedig eléri a 2000 kilométert, további 1000 kilométer új négysávos út is épül. A gyorsforgalmi utakon és autópályákon valamennyi megyeszékhely elérhetővé válik.