Mi zajlik az önkormányzati lakások körül?

Nagy vihart kavart ismét a kispesti önkormányzati lakásállomány körül a nagybeteg autista fiú és édesanyjának esete. Bár képviselői kérésre az üresen álló lakások listáját – amely vélhetően egy gombnyomásra nyomtatható lenne –, még mindig nem adta ki az önkormányzat, azóta mégis kiderült, üres lakás márpedig van. A polgármester belekeveredett a saját magyarázkodásaiba, a korábban nyolcszázas lakásállományból mára hirtelen csak 458 lett, és ismét a kormányt hibáztatja. Mi zajlik itt tulajdonképpen?

Útlezárás és forgalomkorlátozás lesz

Budapest-szerte útlezárások és forgalomkorlátozások lesznek hétfőn és kedden Erdogan török köztársasági elnök érkezése miatt. A korlátozások mind a közúti-, mind a közösségi közlekedést érintik.

Megújult a Szivárvány óvoda, de a rozsdás radiátorok megmaradtak

Visszaköltözhettek a gyerekek a felújított Szivárvány Óvodába, amely 30 millió forintos kormányzati támogatással újulhatott meg. Az épület külső szigetelése még folyamatban van, de belül csak néhány apróság maradt hátra. Sajnálatos módon az önkormányzat a régi, rozsdás radiátorokat nem cseréltette le, pedig itt lett volna az ideje..

Az aradi vértanúkra emlékezünk@0

Október 6. az aradi vértanúk emléknapja, amely az 1848-49-es forradalom és szabadságharc vérbefojtásának szimbóluma. Ezen a napon országszerte és a határon túl is a magyar szabadság hőseiről emékezik meg a magyarság.

Hosszú Katinka túl a 400. világkupa érmén

Két arannyal pályafutása 400. és 401. egyéni világkupa érmét is megszerezte az úszó Hosszú Katinka, aki csütörtökön a Budapesten zajló rövidpályás verseny nyitónapján 100 méter vegyesen és 200 méter pillangón győzött.

Az október 6-i megemlékezések programja@0

Október 6-án országszerte az 1848-49-es forradalom és szabadságharc hőseire, és az aradi vértanúkra emlékeznek. Bemutatjuk a központi megemlékezés programját.

Kívül-belül megújul a Reménység Iskola@0

Nem csak megújul kívül és belül a Reménység Katolikus Általános Iskola, hanem egy négy tantermet és egy szertárt magába foglaló új emelettel is bővül. Ezen kívül pályáztak a kézilabda szövetségnél a tornaterem felújítására is, amellyel teljessé válhat a rekonstrukció.

Wekerle kis ékszerdoboza: Kispesti Kozmetika

Igazi kis ékszerdoboz a Kispesti Kozmetika Wekerletelep szívében, a Dobó Katica utca 66. szám alatt. Tolnai Mariann kozmetikus-sminkes pedig a helyiség lelke, aki tudatosan kerüli a zajt, a felhajtást, ő ugyanis szeretné megőrizni a békebeli kozmetikai szalonok meghitt hangulatát, ahol minden a vendégről szól. Meg kell hagyni, ez tökéletesen sikerül is neki!

Megkezdődött az úszó világkupa budapesti versenye

Ma vette kezdetét a Duna Arénában az úszó világkupa-sorozat budapesti rövidpályás versenye. A viadalon negyven ország mintegy ötszáz versenyzője méreti meg magát.

Újra lesz pályaválasztási kiállítás!

Interaktív pályaválasztási kiállítást rendez a fővárosi kormányhivatal október 9-10. között a Hungexpon, ahol a fiatalok több mint száz szakmát ismerhetnek meg és próbálhatnak ki. A hetedik SzakMÁzz! Budapest kiállításon szakképző intézmények mellett munkáltatók is bemutatkoznak, valamint hírességek mesélik el saját szakmaválasztásuk történetét a főként 7. és 8. osztályos fiataloknak, és a szakmaváltást tervezőknek.