Közlekedési változások a hosszú hétvégén

Az augusztus 20-i ünnepi programok miatt már augusztus 17-től változásokra, korlátozásokra kell számítani a budapesti közösségi közlekedésben és a vasúti menetrendekben is. Az ünnepi időszakban a főváros több pontján forgalomkorlátozások és parkolási tilalmak is életbe lépnek.

Másodfokú riasztás a parlagfű miatt

Az Országos Közegészségügyi Intézet (OKI) másodfokú riasztást adott ki a magas pollenkoncentráció miatt, mivel a parlagfű komoly tüneteket okozhat az allergiásoknak.

Őszi programkavalkád

Megannyi érdekes és izgalmas programmal várja a kispestieket 2018 őszén is a KMO Művelődési Ház, illetve tagintézményei.

Ismét sebességmérés Kispesten@2

Augusztus 20-ig néhány napon ismét sebességet mér Kispesten a BFRK. Mutatjuk, hogy mikor és hol.

Átfogó tervre lenne szükség a Kossuth téri piac feljújításához

Pénz a jelek szerint lenne rá, hiszen Gajda Péter (MSZP) polgármester korábbi kijelentésével szemben közel 150 millió forint nyereséget termelt az önkormányzatnak az elmúlt években a Kossuth téri piac, valamiért mégsem kezdik meg a tervezést és az átfogó felújítást. Sőt, azt sem tudni pontosan, hogy mire költi a Kránitz Krisztián MSZP-s képviselő által vezetett VAMÜSZ a bérleti díjakból befolyó összeget. Úgy tűnik, hogy a baloldali városvezetésnek egyszerűbb a kormányra mutogatnia, mint önerőből megkezdeni a munkálatokat, vagy legalább pályázatot beadni a fejlesztésekre.

A szünidei gyermekétkeztetés a családtámogatás fontos része

Immár több mint 2000 településen érhető el a szünidei gyermekétkeztetés, amelyet a kormány a családtámogatás fontos részének tekint. 2010 óta két és félszeresére emelkedett az erre fordítható összeg, a napi költségkeret pedig 50 százalékkal emelkedett.

Hamarosan átadják az Utánpótlás Centrumot

Őszre elkészülhet Kispesten a Dél-Pesti Utánpótlás-nevelési Centrum, amely nem csak a 120 ifjú tehetség edzésének és tanulásának színhelye lesz, hanem a lakosság is használhatja majd a létesítmény melletti futó- és rekreációs teret.

Idén is nyitott ház a KMO-ban!

Egy héten keresztül, közel ötven díjmentesen látogatható tanfolyamon vehetnek részt az érdeklődők szeptember első hetében, a KMO-ban. Zumbával, alakformálóval, karatéval, tánccal, jógával és megannyi érdekes elfoglaltsággal várják a résztvevőket.

Célegyenesben a Határ út

Augusztusban végre folytatódhat a Határ úti buszvégállomás felújítása a Fővárosi Önkormányzat tájékoztatása szerint. Befejezik a hiányzó térburkolást, utcabútorokat is elhelyeznek, miután a beruházást évekig meghiúsító standokat lebontották. A több éves jogi procedúra eredményeképp a Fővárosi Önkormányzat illetékes bizottságának megnyílt a lehetősége, hogy kimondja a bontást és végre is hajtassa azt.

Egyre népszerűbb a CSOK

Tovább emelkedik 2019-ben a családi otthonteremtési kedvezményre rendelkezésre álló forrás, amellyel a kormány már 81 ezer családnak segített méltó helyet teremteni a gyermekvállaláshoz és -neveléshez.