The Latest
Dr. Kocsis Máté: Nekünk Magyarország az első!
Országjáró fórumot tart Kispesten dr. Kocsis Máté, a Fidesz budapesti elnöke 2018. március 21-én, 18 órától a Kispesti Vigadóban. Az előadáson egyebek mellett arról is szó esik majd, hogy mi az áprilisi választások igazi tétje, és melyek azok az eredmények, amelyeket Magyarország jövője érdekében most kell megvédeni.
Kispesti megemlékezés után Békemenet
A Nemzeti Dal közös elszavalásával és csendes főhajtással emlékeztek Kispesten, a Kossuth téren 1848-49 hőseire. A megemlékezés után az ünneplők a város felé indultak, hogy csatlakozzanak a Békemenethez, ahhoz a több százezres tömeghez, akik együtt vonultak a Kossuth térre, hogy meghallgassák Orbán Viktor miniszterelnök ünnepi beszédét.
Egyedülálló fejlesztések a Heim Pál Gyermekkórházban
Európában egyedülálló gyermekgyógyászati központtá alakítják a Heim Pál Gyermekkórházat az Egészséges Budapest Programnak köszönhetően. Az összesen 26,6 milliárd forintos fejlesztés kapcsán új gyermek baleseti és sürgősségi blokk épül, illetve serdülő valamint ifjúsági pszichiátriai és addiktológiai központot is kialakítanak.
Kispestről is mennek a Békemenetre
A hagyományokhoz hűen idén is elszavalják a Nemzeti Dalt március 15-én, majd a kispesti Fidesz szervezésében együtt megy az ünneplő tömeg a Bem-szoborhoz, ahol a Békemenetre igyekvők gyülekeznek délben. Aki csatlakozna, 10.30-kor megteheti Kispesten a Kossuth téren.
Történelmi fejlődési pályán Budapest
2010 óta mintegy 110 kiemelt beruházás valósult, vagy valósul meg szerte Budapesten, csaknem 200 helyszínen. Ezzel szemben a 2010 előtti baloldali kormányok idején összesen hét volt. Az oktatási, kulturális, közlekedési és egyéb fejlesztésekről, azok hátteréről dr. György István, a Fidesz kispesti és kőbányai képviselőjelöltje számolt be.
Óvodai játékokra nem, kommunikációra van plusz pénz
Sajnálta azt az egy-egy millió forintos támogatást az óvodáktól és bölcsődéktől a baloldali városvezetés, amelyet a Fidesz-KDNP frakció javasolt az idei költségvetésből. Helyette csaknem 20 millióval többet, közel 150 millió forintot költenek kommunikációra, vagyis arra, hogy a rózsaszín pátosz megmaradhasson Gajda Péter (MSZP) polgármester körül. Sőt, ahogyan a városvezető jelezte, ez az összeg a kampányidőszakra tekintettel tovább emelkedhet. Eközben a nevelési intézmények legtöbbjében a szülők és alapítványok veszik a játékokat.
Mutatjuk, hogyan kapjuk a 12 ezer forintos rezsicsökkentést!
Automatikusan jóváíródik, így nem lesz teendőnk a nemrég bejelentett 12 ezer forintos téli rezsicsökkentéssel. Az összeg az áprilisi, illetve a második negyedéves gáz-és távhőszámlán jelentkezik majd. Ahol a társasház rendezi a távhőszámlát, ott a társasház kapja meg a támogatást, és dönti el, hogy miként érvényesíti azt a tulajdonosok felé.
Zöld utat kapott a kézilabdapálya építése!
Akár nyár elejére elkészülhet a Vass Lajos Iskolába tervezett szabadtéri kézilabdapálya – az örömhírről Dódity Gabriella (Fidesz-KDNP) fejlesztéspolitikai tanácsnok számolt be közösségi oldalán. A képviselő hónapok óta egyeztet dr. György István kormánymegbízottal karöltve a Magyar Kézilabda Szövetséggel, ennek köszönhetőn a kispesti projekt is bekerülhetett a kormány által támogatott fejlesztések közé.