Piac wc felújítás 8,4 millió forintért – egy szomszédos kerületben két millióval kevesebbet számoltak

Két évvel ezelőtt újította fel az önkormányzat vagyonkezelője a piacon található kereskedők mellékhelyiségét. A beruházás vizsgálatát még szeptemberben kezdeményezte a Fidesz-KDNP frakció, mert túlzónak ítélte meg a felújítási összeget, amelyet egy szomszédos kerület vagyonkezelője a hivatalos TERC program használatával 2 millió forinttal olcsóbbra árazott be.

2018 a családok éve lesz

Nő a gyermekek után járó adókedvezmény, csökken a jelzáloghitel a gyerekek után, egyszerűbb és olcsóbb lesz a CSOK igénylése. Mindez csak néhány azokból az intézkedésekből, amelyek megkönnyítik a fiatalok életét, így könnyebben mernek családot alapítani. Földesi Gyula, Kispest és Pesterzsébet választókerületi elnöke szerint is az egyik legfontosabb érték a család, a családi kötelék, idén az ő életében is fontos változás következik: megnősül.

Előbb érkezik a béremelés

Előrehozták az egészségügyi dolgozók novemberben esedékes béremelését, így a munkavállalók először február 20-án, bérkülönbözet formájában kapják a plusz pénzt, majd márciustól már az emelt alapbért utalják számukra.

Súlyos tartozások a Kossuth téri piac körül

Miközben a Kossuth téri piac állapota lesújtó, és felújítására súlyos tízmilliókat kellene költeni, az adóforintok felelős beosztása helyett több milliós, kerületünket sújtó többletköltségeket dobál ki az ablakon a Gajda Péter vezette MSZP-DK-s önkormányzat. Mindezt azért, mert megvárták a végrehajtást – a jogerős bírósági végzés ellenére sem fizetett az önkormányzat a társasháznak.

Számítógépeket kaptak a KLIK-től a kerületi iskolák

Laptopokat, monitorokat, számítógépeket és projectorokat kap 650 iskola a Közép-magyarországi régióban, amelyre 6, 25 milliárd forintot fordít a kormány az elkövetkező időszakban. Kispesten 14 iskola kapott a digitális eszközökből. Az iskolai informatikai fejlesztéseknek köszönhetően megkezdődhet a diákok kompetencia-fejlesztése, valamint a pedagógusok is lépést tarthatnak a digitális világ fejlődésével.

Stop Soros! Védjük meg Kispestet!

Nemet mondtak a betelepítésre a polgármesterek is, akik a Megyei Jogú Városok Szövetségének kezdeményezésére mondták el véleményüket. A Polgármesteri összefogás a bevándorlásszervező irodákkal szemben elnevezésű konferencián több száz önkormányzat sorakozott fel a kormány politikája mellett. Azt szeretnék, hogy a kabinet akadályozza meg a Soros-terv végrehajtását, tartóztassa fel bevándorlásszervező civiljeit. Információink szerint Gajda Péter, Kispest polgármestere nem vett részt az ülésen.

Gyermekfejlődési előadássorozat a WKK-ban

Most pénteken 18 órától 19:30-ig egy fejlesztőpedagógus segítségével előadássorozat kezdődik a Wekerlei Kulturális Központban.

A csecsemőknek is kell személyi igazolvány!

Jó tudni, hogy az idei évtől már nem csupán a 14 éves gyermekeknek, hanem a csecsemőknek is kell személyi igazolványt csináltatni! Az okmány a kiadás napjától számított 3 évig érvényes és 14 éves korig illetékmentes.

Biztonságos étrend-kiegészítők: keresse a jeleket!

A jövőben a program védjegyével ellátott gyógyszertárakban megvásárolt termékekről tudhatja a vásárló, hogy azok megfelelőek és biztonságosak. Amit figyelni kell: zöld körben fehér háromszög, közepén egy „É”-vel.

„Átlátszó víz legyen” – Cseh Tamás-est

Február 3-án, szombaton 18 órától egy évek óta sikeres autentikus emlékestet tart a KMO. Főszerepben Cseh Tamás dalai lesznek.