Gázvezeték-építés kezdődik több dél-kispesti utcában

A Jázmin utcában a Hofherr Albert utca és a Viola utca között,…

Számonkérték Gajdát a szülők

Háborognak a szülők a Berzsenyi utcai vizes játszótér építése kapcsán, mert szerintük az erre fordított összeget az éppen a szomszédságában található Puskás Ferenc Általános Iskola balesetveszélyes udvarának a felújítására kellett volna költenie az önkormányzatnak. Ezt Gajda Péter évekig csak ígérgette a szülőknek, mégsem lépett semmit, csak jól ismert vigyorát elővéve fotózkodott egyet az iskola udvarán a kampányban sebtében átadott műfüves focipályán.

Ezekkel a papírpénzekkel csak augusztusig fizethetünk!

Figyeljünk oda, hogy milyen papírpénzt teszünk félre! A 2000, 5000 és a 20 000 forintos címletek tavalyi megújítását követően ugyanis hamarosan a korábbiakkal már nem lehet a boltokban fizetni. A régi címleteket folyamatosan vonja be a Magyar Nemzeti Bank, és augusztustól már egyáltalán nem fogadják el.

Turi György: világszínvonalú lett a Duna Aréna

Világszínvonalú rendezvény lesz a július 14-én kezdődő FINA Budapest 2017 vízi világbajnokság – egyebek mellett erről is beszélt a Kispesti Társaskör szezonzáró Sportkedvelők klubjában Turi György mesteredző és Güttler Károly Európa-bajnok, kétszeres Olimpiai-és Világbajnoki ezüstérmes úszó. A szakemberek az úszótehetségek felkutatásáról is meséltek.

Íme a kispesti könyvtár nyári nyitvatartása

A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárakban is beköszöntött a nyári időszámítás. Vannak tékák,…

Fővárosi forrásból újult meg az Ady Endre úti sínpálya

Nemrégiben átadták a felújított sínpálya egy szakaszát az Ady Endre úton, amely a Fővárosi Önkormányzat beruházásában készült el. A hírek szerint jövőre a teljes vonal felújítására is sor kerülhet.

Ingyenes lett a gáz-villany-víz bekötése

Akár egymillió forintot is megtakaríthatnak a családok, illetve a kis- és középvállalkozások azzal, hogy július 1. óta ingyenes, illetve kedvezményes lett a villany-víz és szennyvíz-gáz bekötése, azaz a közműcsatlakozás.

Traffipax júliusban is!

Július első napjaiban is lesz sebesség-ellenőrzés a kerületi utakon. Hogy pontosan hol…

Laczkó Zsolt is marad Kispesten

A huszonkétszeres magyar válogatott Laczkó Zsolt fél évvel meghosszabbította szerződését a Honvéddal.…

Egészségügyi dolgozókat díjaztak

A kispestiek egészségéért végzett kiemelkedő munkájuk elismeréseként ketten vehettek át dicsérő oklevelet a magyar egészségügy napja alkalmából rendezett ünnepségen a Kispesti Egészségügyi Intézetben. Emellett kiosztották a Közalkalmazotti Tanács jutalmait és a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara kitüntetését is.