The Latest
Fizetésemelést kapnak a bölcsődei dolgozók
Harminc százaléknál is nagyobb bérnövekedésre számíthatnak 2017 januárjától a középfokú végzettségű kisgyermeknevelők, ami a garantált bérminimum és a bölcsődei pótléknak köszönhető. A Bölcsődei Dolgozók Demokratikus Szakszervezete (BDDSZ) által összeállított bértáblázat szerint a területen dolgozók minimum 28 805, maximum 48 726 ezer forinttal többet vihetnek haza jövő év januártól.
A parlament elfogadta a jövő évi adócsomagot
Az Országgyűlés elfogadta a kormány őszi adócsomagját, amelynek legfontosabb elemei a kabinet szerint a köztehercsökkentés, a versenyképesség növelése, valamint az adóbürokrácia mérséklése. A változtatások eredményeként nő a kisadózó vállalkozások tételes adójának (kata) bevételi határa, az áfában szintén emelkedik az alanyi mentesség értékhatára és egyszerűsödnek az egészségügyi hozzájárulás (eho) szabályai.