Megnyíltak az Erzsébet-program üdülési pályázatai

Az Erzsébet-program ismét kedvezményes üdülési lehetőséget kínál nyugdíjasoknak, fogyatékossággal élőknek és nagycsaládosoknak. A pályázatok nyertesei az üdülési támogatást 2018 év végéig használhatják fel a programmal együttműködő szálláshelyeken, előzetes szállásfoglalást követően. Amennyiben a pályázat benyújtása nehézségeket okoz, kérje a kispesti Fidesz iroda segítségét.

Átadták az idei „Szebb Kispesti környezetünkért” pályázat díjait@2

Idén 18. alkalommal adták át a Szebb Kispesti környezetünkért díjat, amelyet a kerületben működő oktató és nevelő intézmények vehettek át a Városháza dísztermében.

10. születésnapját ünnepelte a Gyermekek Átmeneti Otthona

A Gyermekek Átmeneti Otthona megnyitása óta 300 gyermeknek nyújtott átmeneti segítséget. Önkormányzati képviselők, iroda- és intézményvezetők, illetve a kerület szociális szakemberei vettek részt a születésnapi rendezvényen.

Juhász Magda: Szenvedélyesen megszerettem az olvasást

December óta működik a Kispesti Társaskör ingyenes könyvklubja helyi lakosok számára. A könyvklub célja, hogy tagdíj nélkül bárki ingyenesen hazavihet vagy cserélhet könyvet. Juhász Magda meseíró a civil egyesület gyereknapi rendezvényén mesélt a gyerekeknek, aki azt vallja, hogy az olvasás fejleszti a fantáziát. A wekerlei költőnő szeretettel ajánlja a Kispesti Társaskör könyvklubját minden kedves kispesti számára.

Bölcsödék és óvodák fejlesztésére különítettek el százmilliárd forintot

A család-, ifjúság – és nemzetközi ügyekért felelős államtitkár tájékoztatást adott arról, hogy a növekvő igényekhez igazodva a kormány százmilliárd forintot különített el a fejlesztési időszakra, a bölcsödék és óvodák kapacitásának bővitésére, új intézmények létesítésére, illetve a meglévők korszerűsítésére.

Egy óra testünknek-lelkünknek

Megújult a Kispesti Társaskör ingyenes női tornája! Októbertől minden hétfőn este 6 órától az Ady Endre út 91. szám alatt zajlanak a foglalkozások minden korosztály számára. A kímélő, de minden testrészt átmozgató tornát egy rövid meditáció zárja le.

Újrafestették a balesetveszélyes kereszteződést

Ismételten felfestették Kispest egyik legveszélyesebb kereszteződésében (Nádasdy u. – Kossuth Lajos u.) a figyelemfelkeltő sárga sávokat az útburkolatra. A megvalósítást Dódity Gabriella önkormányzati képviselő lakossági kérésre kezdeményezte a BKK-nál.

A napokban kapják meg a megemelkedett bérüket az egészségügyben dolgozók

Ónodi-Szűcs Zoltán szerdán Kistarcsán, a Pest Megyei Flór Ferenc Kórházban tartott sajtótájékoztatóján elmondta: a napokban kapják meg számlájukra az emelt összegű bérüket a munkavállalók.

A Kispesti Társaskör őszi programjai

A Kispesti Társaskör Egyesület programjai

Gulág emlékkonferencia a Kispesti Társaskör szervezésében

Gulág Emlékkonferenciát szervez a Kispesti Társaskör Egyesület a KMO Művelődési Házban.