Több gyerek ehet szeptembertől ingyen

Az új kormányszabályozásoknak köszönhetően szeptembertől több tízezer bölcsődés és óvodás gyerek részesül ingyenes étkeztetésben az ország valamennyi tanintézményeiben. Mint kiderült, idén 58 milliárd forintot szánnak erre a célra, amely a következő másfél évben közel 15 milliárd forint megtakarítást jelent a családoknak.

Tízezren tettek javaslatot a fővárosban

Tízezren vettek részt az állami szolgáltatások díjainak, illetékeinek csökkentését célzó konzultációban eddig Budapesten. Legtöbben az ellopott igazolványok pótlását tennék olcsóbbá a magánszemélyek esetében, míg a vállalkozások körében az adóhatósági igazolás kiállítási díját csökkentenék a legtöbben – tájékoztatott dr. György István.

A Kispesti MSZP-sek is nemet mondtak az adócsökkentésre

Burány Sándor és Hiller István, Kispest szocialista országgyűlési képviselői is nemmel szavaztak az adócsökkentések költségvetésére, ezzel többek között az személyi jövedelemadó mérséklését, családi adókedvezményeket és a sertéshús áfacsökkentését sem támogatták.

Az első „CSOK

Július elseje óta lehet igényelni a korábbi „szocpolt” felváltó családi otthonteremtési kedvezményt (csok), melyre a kormány idei költségvetésében 4, a jövő éviben pedig 9,5 milliárd forintot különített el.

A kóbor kutyákért továbbra is az „Illatos út” jön

Nem kevés csúszással, de elindult a Kispesti Állatvédelmi járőrszolgálat, amelynek vezetőjével, Kruzslicz Annával a járőrautó átadóján beszélgettünk. Azt tapasztaltuk, hogy az állatvédő kispestieknek felemás érzéseik vannak a járőrszolgálattal kapcsolatban.

Zöldhulladék, amíg a szem ellát

A jó idő beköszöntével sokan kezdik meg a kerti munkákat, de az ebből felgyülemlett zöldhulladékot sokan a közterületre cipelik, szagosodjon ott, ne a kertben, holott ez köztudottan törvénybe ütközik. Az önkormányzat tétlenül áll a probléma előtt.

Kispesti fejlesztésekről tárgyalt Földesi Tarlóssal

Tarlós István főpolgármesternél járt Földesi Gyula, a Fidesz-KDNP Kispest Pesterzsébeti választókerületi elnöke, akivel a Pesterzsébeten és Kispesten felmerülő fejlesztési lehetőségekről egyeztetett, többek között az Erzsébeten újjáépülő jódos-sós gyógyfürdő jövőjéről.

Őszre megszépül a Határ út

Gőzerővel dolgoznak a munkagépek a Határ úti végállomáson, az eddig jogszerűtlenül ott működő pavilonok is lehúzták a rolót. Szeptember végéig a buszok is ideiglenes végállomást kaptak, és a metróaluljáró egyik kijáratát is lezárták. Az utasok októberben vehetik birtokba a megújult teret.

Bénázik az önkormányzat a wekerlei vízórákkal

Nem akar érdemben segíteni az önkormányzat a vízóra nélküli wekerleieknek, a polgármester is látszatintézkedésekkel van elfoglalva, miközben a baloldali többség rendre leszavazta a kerületi Fidesz-KDNP frakció támogatásokról szóló javaslatait. Az érintett több száz családnak már csak fél éve van a vízórák felszerelésére.

Jól megy most az MSZP- közeli cégeknek Kispesten

Képviselői kérdéssel érdeklődött Dódity Gabriella (Fidesz-KDNP) frakcióvezető a polgármesternél arról, etikusnak tartja-e, hogy az az Anildia Kft. kötött szerződést az önkormányzattal, amelynek tagjai között tavaly őszig az MSZP képviselője, Somogyi Lászlóné is szerepelt. Somogyiné egyébként mind a mai napig a cég hivatalos email címét használja. Az Anildia ügyvezetője pedig nem más, mint a férje. A Fidesz-KDNP frakció szerint ez aggályos, míg Gajda Péter szerint, amíg nincs kivetni való munkájukban, addig ez teljesen etikus.