The Latest
Elszállították a közvetlen veszélyt jelentő hulladékokat az Illatos útról
Elszállítottak több mint 1000, a környezetre különösen veszélyes hordót a Budapesti Vegyiművek Zrt. Illatos úti telephelyéről. Dr. Tarnai Richárd Pest megyei kormánymegbízott ezzel lezártnak tekinti a területrendezés első fázisát.
Segítség nélkül
Évek óta csak ígéreteket kap az az anyuka, aki kisfiával és férjével 8 éve egy penészes, költségelvű önkormányzati lakásban élnek, ami miatt a két és fél éves kisfiúknak folyamatosan légúti megbetegedései vannak. Hásásné hét éve levelezik az önkormányzattal eredménytelenül; végső elkeseredésében pert indított.
Családi programok hétvégéje
Május utolsó vasárnapja a gyermekeké, melynek alkalmából számos programon vehettek részt az érdeklődök. Wekerlén a XI. Székelykapu Napok kínáltak gazdag programot a családoknak, a lakótelepen pedig a központi játszótérre szerveztek szórakoztató időtöltést a kispestieknek.
Dinamikusan növekszik a foglalkoztatottság száma
Nem voltak még ilyen jó azonos időszaki foglalkoztatási adatok, mint idén az első negyedévben. A KSH adatai szerint az idei első negyedévben 4 millió 117 ezer foglalkoztatott volt Magyarországon, 79 ezerrel (2 százalékkal) több mint egy évvel korábban. A tovább élénkülő foglalkoztatás, a növekvő reálbérek, a kiváló fogyasztási adatok tovább javítják a magyar családok anyagi helyzetét és segítik a gazdaság növekedését.
Újabb plusztámogatás a felsőoktatásnak
Több mint 27 milliárd forint áll a felsőoktatási intézmények rendelkezésére az év végéig különböző fejlesztések megvalósítására a felsőoktatási stratégiához kapcsolódva. Eredetileg mintegy 20 milliárd forintos támogatási programot hirdettek meg, de a nagy érdeklődés és a számos magas színvonalú projektjavaslat miatt további csaknem 8 milliárdos forrást vontak be.
Bevált a GYED extra
A GYED extra is jelentősen hozzájárult a gyermekvállalás növekedéséhez. Mint kiderült, tavaly minden ötödik gyermek olyan családba született, amelyben a nagyobb testvér három év alatti volt, ennek egyik oka az úgynevezett testvérgyed, ami azt jelenti, hogy az édesanyák a nagyobb gyermekük után nem veszítik el az ellátást. Ezek a családok duplán kapják a támogatást.
Átadták Székelyország Tündérkertjét Kispesten
„Székelyföld hegyen-völgyön át” elnevezéssel szerveztek egész napos programot pénteken, a Székelyország Tündérkertje látványpark átadóján, amelyet önkormányzati támogatással együtt összesen 15 millió forintból valósította meg Bacsó András, a Bujdosó Székely Vendéglő tulajdonosa. A kert átadásán dr. György István, Budapest Főváros kormánymegbízottja mondott ünnepi beszédet.
Megtisztítja a kormány Budapesti Vegyiművek területét
Fellélegezhet Kispest is, ugyanis a kormány megkezdte a Budapesti Vegyiművek területén található veszélyes anyagok elszállítását. A legveszélyesebb anyagokat a környezetvédelmi szakemberek felügyelete mellett május végéig, a többi hordót pedig év végéig elszállítják az Illatos úti telephelyről – tájékoztatott Tarnai Richárd és Földesi Gyula.
Hova vihetjük a gyermekünket nyáron a kerületben?
Lassan vége a tanévnek és jön a jól megérdemelt vakáció a diákok számára. Sok szülőnek gondot jelent, hogy hova rakja a gyermekét a nyári hónapokban. Íme pár kerületi tipp, ahol nem csak biztonságban tudhatják lurkóikat a szülők, de szabadidejüket hasznosan és kreatívan tölthetik.