3 százalékos lehet az idei növekedés

Az idén 3 százalék körüli, de inkább 3 százalék feletti növekedés lehet – hangsúlyozta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter. A miniszter elmondta, hogy az első negyedévben a kormány várakozásainak megfelelően alakult a növekedés. Közölte azt is, hogy a gazdaság növekedése folytatódik, szemmel látható, hogy egészségesebb, kiegyensúlyozottabb növekedési pályára került az elmúlt negyedévekben.

Emléktáblát kapott a lokálpatrióta család

A tavalyi önkormányzati választás kampányidőszaka alatt 10 millió forintból rendbe hozott park tűzfalára helyezett ki az önkormányzat emléktáblát a Bazsant-Rusz család emlékére, akik sokat tettek a kispestiekért, és egykor a jelenlegi park helyén állt a házuk.

Székelyország tündérkertje Kispesten

Bacsó András közel 25 éve kispesti lakos. Méltán híres vendéglőjében már számos kerületi lakos ismerhette meg közelebbről a székely konyha különlegességeit. Május végétől viszont még többet tudhatnak meg a székely kultúra gyökereit a környékbeliek, ugyanis hamarosan megnyitja kapuit Székelyország tündérkertje.

Biztonságosabb lesz a Kossuth Lajos és az Esze Tamás utcai kereszteződés!

A legutóbbi karambol volt az utolsó csepp a pohárban a Kossuth Lajos és az Esze Tamás utca lakói számára. Az állandó félelemben élő emberek összefogtak és több fórumom jelezték, hogy az utóbbi években számos baleset történt a környéken és kétségbeesésükben felkeresték Dódity Gabriella, fejlesztéspolitikai tanácsnokot, hogy próbáljon valamit tenni az ügy érdekében.

Tuzson Bence szerint az emberek nem csalódottak

A Fidesz frakció szóvivője a szocialista Burány Sándor azon kijelentésére reagált, hogy a 2010-es árfolyamon kellett volna forintosítani a devizahiteleket.

Aránytalan díjfizetés az ingyenes KAC-on

A kerület legnagyobb sporttelepe, a Kispesti Atlétikai Club igazgatója aránytalanul nagy összeget kérne a Fidesz által finanszírozott aerobik csoporttól az egy órás edzések alatt használt áramfogyasztásért.

Hajléktalanok kaphatnak önkormányzati lakásokat

Lakásokat kaphatnak a „Kispesti Sherwood” lakói, amelyeket az önkormányzat és egy civil szervezet újít fel – írja a Hír24. A jelenleg kunyhókban élő csoport így az Attila utcába költözhet. Korábban Gajda Péter MSZP-s polgármester arról írt, hogy az önkormányzati bérlakásrendszer súlyos milliókkal terheli a közös kasszát, minden kerületitől elvesz.

Két kutya eszi ki a vagyonából az önkormányzatot?

Meghökkentő bejegyzést posztolt közösségi oldalán Dódity Gabriella. Információi szerint az önkormányzat menhelyre akarja szállítani a KAC pályán élő két kutyát, mert az ellátásuk nem fér bele a költségvetésbe. A dolog pikantériája, hogy Gajda Péter állatvédelmi járőrszolgálatot akart indítani május elsejétől, ami nem meglepő módon nem rajtolt el.

Csepelre költözne a Honvéd a stadionépítés alatt

Csepelen játszaná a Budapest Honvéd a hazai meccseit a kispesti stadion újjáépítése alatt. George F. Hemingway klubtulajdonos szerint nyárig kiírják a közbeszerzéseket, utána indulhat a munka a mind a Bozsik Stadionban, mind a Kispest Kertvárosban épülő utánpótláscentrumban.

Vállalkozói konferencia a KMO-ban

Modern Üzletvezetés – hogyan feleljünk meg a napi kihívásoknak? címmel rendezett előadást a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara, az Ipartestületek Regionális Szövetsége és a Vállalkozók Országos Szövetsége közösen a KMO Művelődési Házzal tegnap.