Kiállítás nyílt a Singer varrógépről

A világhírű Singer varrógép világkarrierjét mutatja be Eredeti-klón-hamisítvány cimmel a Kispesti Helytörténeti Gyűjtemény (XIX. Csokonai u 9.). Tóth György magángyűjtő különleges Singer varrógépeit szeptember 19-ig tekinthetik meg az érdeklődők.

Határ út

Véghajrához érkezett a Határ úti végállomás megújítása: a főváros ígérete szerint áprilisban végre elkezdődik a felújítás. Bár a látványtervek több mint másfél éve elkészültek, az utóbbi hónapokban nem sok előrelépés történt a Határ úti végállomás megújítása kapcsán. A pavilonok romjai ott éktelenkednek, néhány kereskedő pedig engedély nélkül működik a buszvégállomás területén.

Kis pesti gagyi

Aki nemes gondolatokkal és ünneplőbe öltözött szívvel érkezett az önkormányzat március 15-ei rendezvényére, hamar úgy érezhette, egy jókora madár nemcsak kabátján, hanem eleink emlékén is veszélyes anyagú pecsétet ejtett. Az első foltok akkor estek az ünnepi emlékezés vásznán, amikor Kispest országgyűlési képviselője nemzeti hőseink 12 pontját politikai acsarkodássá gyalázta. Görcsös erőlködéssel próbált párhuzamot vonni a márciusi ifjak által megfogalmazott követelések és az általa értelmezett politikai valóság között. A sajtószabadságért aggódó Burány azon tépelődött, hogy a köztévében megszűnt a parlamenti közvetítés, így nem követhetjük a megválasztott képviselőnk munkáját; miközben Kispestért szinte egyetlen szót sem ejtett a Parlamentben. Annak már tényleg volt némi diszkrét bája, amikor Burány a közpénzek lenyúlását is belevette a 12 pontba, amelynek sorolása egyébként idejekorán véget ért – így legalább nem kellett végigszenvedni a történelem politikai kifordítását és Petőfiék örökségének végletes meggyalázását. A szürreális szóömlés lezárását vélhetően a nézők közül érkezett Simon Gáboros bekiabálás is siettette valamelyest.

Újabb óvodákat vonna össze az önkormányzat

Tiltakoznak a szülők és a nevelők is a Napraforgó és a Mézeskalács óvodák tervezett összevonása ellen. A kispesti városvezetés gazdasági okokra hivatkozik, de valószínű, hogy a becsült 15-20 millió forintnak valójában csak a töredékét lehetne megspórolni.

Ünnepeljünk közös szavalással március 15-én!

Az országszerte meghirdetett villámcsődület célja, hogy Magyarország minél több településén hangozzon el egyszerre a Nemzeti Dal. 167 évvel korábban ebben az időpontban osztották ki a Nemzeti Múzeum kertjében összegyűlt tömegnek a 12 pontot, és ekkor vált ismertté és lett a szabadságharc himnusza Petőfi verse. Szeretettel várunk mindenkit a közös szavalásra!

Százmillió kommunikációra, 20 millió egészségügyi fejlesztésre – így fogadták el a költségvetést

Erőből fogadta el a költségvetést a baloldali többség, semmilyen ellenzéki javaslatot nem tartottak támogatandónak. Pedig átláthatóbb költségvetést, kevesebb kommunikációs és reprezentációs kiadást, helyette több támogatást a civil szervezetek számára, több forrást az Egészségügyi Intézet fejlesztésére, valamint járda-és útfelújításra. A térfigyelő-rendszer felújítását és az önkormányzati lakásállomány felmérését szorgalmazó javaslatot sem fogadta el a baloldal. Az LMP-s képviselő is a költségvetés átláthatósága mellett emelt szót.

Budapesten is megújul az aktív korúak ellátása

2015. március 1-jétől országosan megújul a szociális ellátások rendszere. Az állam és az önkormányzat szociális ellátásokkal kapcsolatos feladatai szétválnak, melynek köszönhetően a rendszer igazságosabb és átláthatóbb lesz. Az átalakítás lényege, hogy a jövőben a kerületi hivataloknál jövedelemkompenzáló-, míg az önkormányzatoknál kiadáskompenzáló szociális támogatások lesznek igényelhetők.

Turisztikai kalauz született Wekerléről

Régi vágyuk vált valóra a Wekerletelepen élőknek, az idegenvezetők világnapjához kapcsolódóan helyismereti és turisztikai kalauzt adott ki a Wekerlei Társaskör Egyesület (WTE).

Ingyenes focisuli várja a gyerekeket

A Kispesti Közösségekért Civil Társulat néhány szülője focisulit szervezz hétvégenként lelkes, a foci iránt érdeklődő gyerekeknek, akik hobbi szinten szeretnék megismerni a futballozás csínját-bínját.

Téltemetés Wekerlén

Idén nyolcadik alkalommal rendezte meg a Wekerlei Társaskör Egyesület (WTE) és a Wekerlei Kultúrház és Könyvtár (WKK) a főként gyerekeknek szóló, nagy népszerűségnek örvendő Téltemetést.