MSZP-s képviselő a vagyonkezelő élén

Párttársukat választották meg a baloldali képviselők az önkormányzati vagyonkezelő igazgatójává. Gajda Péter szocialista polgármester etikusnak tartja, hogy az képviselőtársa több tisztségében is nagyobb összegű közpénz kifizetéséről dönthet.

Számítógépeket és fitneszeszközöket kaptak gyerekek

Személyesen adta át az Adjunk a húroknak… és a rászorulóknak is! jótékonysági koncert bevételéből vásárolt ajándékokat a Kispesti Gyermekek Átmenetei Otthona lakóinak dr. György István és Dódity Gabriella. A budapesti kormánymegbízott és a Póka Egon Experience hagyományos év végi jótékonysági koncertjének bevételéből 750 ezer forint értékben kapott számítógépeket és sporteszközöket a kispesti intézmény.

Megtartották az első Üzleti Klubot

Kispestről és a szomszédos XVIII. kerületből is sok vállalkozó érdeklődött a múlt héten debütáló Üzleti Klub iránt, amelyet a KMO-ban rendeztek meg. Az eseményen Gajda Péter polgármester beszédében szinte szó szerint idézte a Fidesz-KDNP polgármesteri programjában lévő, Vállalkozói Klub alapításáról szóló pontját- tudtuk meg Dódity Gabriella weboldaláról.

Állatvédelmi Járőrszolgálatot alapítottak

Létrejöhet egy olyan kerületi együttműködés, amelynek a kidobott vagy kóbor állatok befogadásán és ellátásán túl a nem megfelelő állattartásnak vagy kínzásnak áldozatul eső élőlények ügyében is eljár. A nem-kutyások és gazdik békés egymás mellett élésének segítésére további intézkedések szükségesek az ellenzék szerint.

További fejlesztésekért lobbizik a tanácsnok

Kispesti közlekedési fejlesztésekkel kapcsolatban kéri a kispesti fejlesztéspolitikai tanácsnok a Fővárosi Önkormányzat támogatását. Dódity Gabriella elsősorban a Derkovits és a Határ út forgalomcsökkentésére és az Ady Endre út felújításának folytatására hívta fel a városatyák figyelmét.

Növelni kell a kispestiek biztonságérzetét

Megszűnt az önkormányzat szerződése a térfigyelő-kamerák karbantartását végző céggel, új karbantartóról viszont nincs információ, erről a képviselő-testüket sem tárgyalt. Mindeközben a kamerák nagy részének műszaki állapota nem megfelelő, és sok más kerülethez képest a kispesti kamerák száma is elenyésző. Dódity Gabriella képviselő előterjesztésében a rendszer felülvizsgálatát és korszerűsítését, valamint bővítését szorgalmazza. A lakásbetörések, az autólopások számának csökkentése, valamint a lopott gépjárművek és az engedély nélkül behajtó teherautók kiszűrése lehet a cél- tudtuk meg Dódity Gabriella weboldaláról.

A wekerleieket érintő problémákat tárták fel

Számos, a kispestieket érintő problémáról esett szó szerdán, a Wekerlei Polgári Egyesület gyűlésén, amelynek meghívott vendége Dódity Gabriella, a Fidesz-KDNP frakcióvezetője volt. A találkozón részt vett Ékes Gábor, a körzet Fidesz KDNP-s önkormányzati képviselője is – tudtuk meg Dódity Gabriella weboldaláról.

MSZP-s képviselő került a vagyonkezelő élére

Először ülésezett idén a képviselő testület, ahol döntöttek a laborvizsgálatok kiszervezéséről, a kerületi állatvédelmi járőrszolgálat létrehozásáról, személyi kérdésekről, de szó volt a 42-es villamos meghosszabbításáról és a fővárosi forrásmegosztásról is. A kiegyensúlyozott sajtóról és a testület hatékonyabb működéséről szóló javaslatokat viszont leszavazta a többség.

Számos javaslattal készül a Fidesz-KDNP a mai testületi ülésre

Az önkormányzat által finanszírozott médiafelületek választási eredményeken alapuló elosztásáról és a képviselői előterjesztések beadási határidejének csökkentéséről is döntenek a képviselők a mai testületi ülésén, továbbá az önkormányzat tulajdonában álló lakások állapotának felmérését és a bérlakásállomány felújítását, megfelelő karbantartását tartalmazó megvalósítási ütemterv elkészítését is javasolja a Fidesz-KDNP. A képviselők az Állatvédelmi Járőrszolgálat létrehozásáról is a mai ülésen döntenek – tudtuk meg Dódity Gabriella a kispesti Fidesz-KDNP frakcióvezetőjének weboldaláról.

Állatvédelmi Járőrszolgálat lehet Kispesten

Csütörtöki ülésükön döntenek a képviselők az Állatvédelmi Járőrszolgálat megalapításáról; a javaslat a Fidesz-KDNP programjában is szerepelt. Dódity Gabriella frakcióvezető ezzel kapcsolatban elmondta: nagyon örül, hogy javaslatát meghallották a városvezetők, a jelenlegi elképzelés gyakorlati megvalósulását azonban aggályosnak tartja. Mint mondta, megfelelő anyagi feltételek és állatvédelmi egyesülettel történő együttműködés hiányában a Kispest területén fellelt balesetes kutyák orvosi költsége pillanatok alatt felemészti a tevékenységre szánt pénzt, a kerületi lakosok pedig joggal várják el, hogy hasonló esetekben is intézkedjen a járőrszolgálat. Emellett a talált állatok átmeneti elhelyezését sem látja biztosítottnak.