Fa-adót szedne az önkormányzat?

Új önkormányzati rendelet született a fák védelméről, amelynek értelmében engedélykötelessé tenné a helyhatóság a magánterületen lévő fák kivágását is. A rendelet jelentős terhet róna a lakosságra, ezért ezt fideszes módosító javaslatra elvetették.

Ady Endre út felújítása: három hétre lezárják a Hungária utat a rendőrségnél

A Fővárosi Önkormányzat nyár végére felújítja az Ady Endre utat. Ehhez kapcsolódóan július 25-étől, péntektől a Hungária út és az Ady Endre út kereszteződésénél végzett munkálatok miatt három hétig lezárják a Hungária utat a csomópont környékén, megfordul a Zoltán utca egyirányú forgalmi rendje, valamint egyirányúsítják az Esze Tamás utca és a Rozgonyi köz egy-egy szakaszát is. A forgalomkorlátozások miatt ebben az időszakban módosított útvonalon jár a 148-as busz – tájékoztatott a Budapesti Közlekedési Központ.

Fidesz: újabb rendszámfelismerőre van szükség

Minél több rendszámfelismerő kamera kihelyezését sürgeti a Kispesti Fidesz; szeretnék elérni, ha idővel a Kispestről kivezető valamennyi út el lenne látva ilyen térfigyelővel. Most, következő állomásként a Hunyadi utcai felüljáróhoz kerülne ki a kőrözött autók kiszűrésére alkalmas eszköz – tudtuk meg Dódity Gabriella önkormányzati főtanácsadótól.

Fény az éjszakában

Lesz közvilágítás az Iskola közben – érkezett a jó hírrel Dódity Gabriella önkormányzati főtanácsadó és Mihály András (Fidesz-KDNP) önkormányzati képviselő az utcácska lakóihoz, akik már hat éve sorozatosan kérték az önkormányzattól egy lámpatest felszerelését. A zsákutca rövid ugyan, de éles kanyar van benne, így nem jut el a fény az utca távolabbi részébe, ezért sötétedés után nem érzik magukat biztonságban az itt élők. Ez főleg télen okoz gondot, amikor hamarabb sötétedik, így a gyerekeknek is sötétségben kell hazabotorkálniuk az iskolából – mondta az utca egyik lakója. Dódity Gabriella elmondta: az önkormányzat illetékes munkacsoportja megszavazta a forrást az új lámpaoszlopra és világítótestre, így várhatóan két hónapon belül teljesülhet az Iskola köz lakóinak kérése – adta hírül facebook oldalán a Kispesti Fidesz.

Cserélik a törékeny vízcsöveket

Kicserélik a Hunyadi lakótelep egy részének vízvezeték-hálózatát a Fővárosi Vízművek megbízása alapján. A várhatóan augusztus végére elkészülő, több ütemből álló munkálatokra azért volt szükség, mert korábban sok csőtörés zavarta a szolgáltatást a térségben – tájékoztatott Dódity Gabriella önkormányzati főtanácsadó.

Égessük a zsírt!

Ingyenes aerobik minden szombaton reggel 9 órától a KAC-pályán.

A Vak Bottyán utcában is csatornázni kell

Minden háztartásába elér a szennyvízhálózat a főváros egyik legnagyobb környezetvédelmi beruházásának köszönhetően, amelynek keretében több száz kilométernyi csatorna épül. Kispesten is több utcába is bevezették a hálózatot, de pár szakasz, köztük a Vak Bottyán utca kimaradt a projektből. Lobbiznak, hogy megépülhessen itt is a csatorna – tudtuk meg Dódity Gabriella önkormányzati főtanácsadótól.

Baseball a szomszédban

Nemzetközi versenyek megtartására alkalmas baseball pályával gazdagodott a közelmúltban Dél-Pest. A Budapest Reds csapat új pályája, a XVIII. kerületi egykori téglagyár területén nyílt meg a kerületi önkormányzat, illetve civilek és vállalkozók támogatásának köszönhetően.

Kritikus a Vass iskola udvarának állapota

A kispesti oktatási intézmények udvarára kihelyezett játszóeszközök felülvizsgálatát sürgeti ismételten a kispesti Fidesz frakció, miután a napközis tábornak otthont adó Vass Lajos Általános Iskola játszóudvarán az egyik hinta leszakadt; szerencsére senki sem sérült meg. Az iskola állapotát ezúttal Dódity Gabriella önkormányzati főtanácsadóval és Mihály Andrással (Fidesz-KDNP), az oktatási bizottság elnökével mértük fel.

Segítség a műtét után

Megfelelő lakásba költözhetett egy kispesti család, miután kislányuk szívátültetésen esett át. Az önkormányzat, valamint kerületi egyházak és alapítványok összefogásának köszönhetően felújított és a család rendelkezésére bocsájtott szociális lakás ünnepélyes átadásán Fekete Márk (Fidesz-KDNP), a szociális és lakásügyi bizottság elnöke elmondta, örömteli, hogy a mostani alkalom mellett a közelmúltban már egy másik hasonló helyzetű családon is tudtak segíteni.