The Latest
Tornapadokat vásárolt az iskolának
Hat darab tornapadot vásárolt a Kispesti Vass Lajos Általános Iskolának Fekete Márk. A Fidesz-KDNP-s önkormányzati képviselő, a tavalyi évhez hasonlóan idén is úgy döntött, költségtérítése egy részét valamelyik kerületi tanintézmény javára ajánlja fel, és olyan eszközöket vásárol, amiket az adott iskolában örömmel használnának.
Első körben négyszáz közintézményt fűthet korszerű konténerkazán
Már az októberben kezdődő fűtési szezonban négyszáz helyszínen, köznevelési és szociális intézményekben válthatják ki a gázfűtést újonnan beszerzett konténerkazánok. A kormány egymilliárd forinttal támogatja a hazai gyártókapacitás kiépítését – jelentette be a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM).
Rengeteg programmal várja a kispestieket a Mihály-napi búcsú
A hagyományokhoz hűen idén is megrendezik a Mihály-napi búcsút Kispesten, a Templom téren. Rengeteg program – a többi közt koncertek, néptáncbemutatók, kézműves foglalkozások, állatsimogató és mini vidámpark – várja a látogatókat a jeles pásztorünnephez kapcsolódóan most szombaton, szeptember 24-én.
Varga Judit: nem áll fenn a veszélye, hogy Magyarországtól az EU pénzeket vonna meg
Magyarországtól eddig sem vontak meg semmilyen forrást, az Európai Bizottság vasárnapi, a jogállamisági eljárás keretében hozott döntése értelmében sem áll fent ennek a veszélye – hangsúlyozta az igazságügyi miniszter Brüsszelben.