The Latest
Könnyebb lesz szociális bérlakásra pályázni
Az egyházi ingatlanok felújításának támogatásáról döntött a testület, és módosult a lakásrendelet is, amelynek köszönhetően még többen pályázhatnak szociális bérlakásra. Több olyan határozatot is hoztak a képviselők, amelyektől a közbiztonság és közrend javulását várják – tájékoztatta lapunkat Szathury Kolos, a Fidesz-KDNP képviselőcsoportjának vezetője.
Visszaszámlás a 42-esen is
Immár a 42-es és az 52-es villamosok vonalán is kizárólag FUTÁR-ral felszerelt villamosok közlekednek, így Kispesten és Pesterzsébeten is kiszámíthatóbb, jobban tervezhető a közösségi közlekedés: a két villamosjárat indulási időpontjai is megjelennek a Határ úti monitoron és a csomóponti kijelzőkön egyaránt – adta hírül a Budapesti Közlekedési Központ.
Jó csapatra van szükség az EP-ben is
Európa és Magyarország szempontjából is van tétje az Európai Parlamenti választásnak. Erős és jó csapatot kell az EP-be küldenünk, hiszen helyettük senki más nem fog kiállni a magyar érdekért az unióban, ahol igen szoros verseny: a magyar választók dönthetik el, hogy az Európai Néppártnak vagy szocialistáknak lesz-e a legnagyobb frakciója az EP-ben – hangsúlyozta Surján László, az Európai Parlament alelnöke, a Fidesz-KDNP EP képviselője a Kispesti Munkásotthonban megtartott választási fórumon. Dr. György István főpolgármester-helyettes, kispesti és kőbányai választókerületi elnök pedig arról beszélt, hogy az elmúlt kormányzati ciklusban elért eredmények megvédéséért fontos, hogy a Fidesz-KDNP listája jól szerepeljen a jövő vasárnapi választáson.
Masszázsfotel után liftet is kaptak az idősek
Liftet kaptak a József Attila utcai idősek otthona lakói, akiknek nagy segítséget jelent a fejlesztés, hiszen mostantól kényelmesen, akadálymentesen, lépcsőzés nélkül közelíthetik meg emeleti otthonaikat – tudtuk meg Szathury Kolos (Fidesz-KDNP) fejlesztéspolitikai tanácsnoktól.
A Fidesz eltökélt szándéka: Kispesten megszünteti az illegális hulladéklerakást
Tóthné Szabó Éva (Fidesz-KDNP) alpolgármester asszony önálló indítványt nyújt be a Kispest Önkormányzat Várospolitikai és Városüzemeltetési Bizottság részére további térfigyelő kamerák kihelyezésére, melynek elsődleges célja az illegális hulladéklerakás visszaszorítása a kerületben.
Fidesz nélkül nincs fejlesztés – polgármester ellenzékben
Bár a fejlesztések átadásán a hagyomány szerint a szalagot rendre az MSZP-s polgármester vágja át, a kerület fejlődésének motorja a Fideszes többségű képviselő-testület; a képviselők döntenek ugyanis a fejlesztésekről, és a polgármester ötleteinek megvalósításához is a Fideszes többségű testület jóváhagyása kell. Megnéztük, az elmúlt években mire ment a Fideszes többségű testület a kisebbségben lévő MSZP-s polgármesterrel.