Síncsere és felújítás az M3-as metrón

49 kilométernyi sínszál cseréjét kezdték meg az észak-déli metrón. A vonalon 2014 után kezdődhet a teljes rekonstrukció és járműcsere, amivel az M2-es metróvonalhoz hasonlóan teljesen megújul az infrastruktúra és a járműpark egyaránt.

Művésztanya a Halásztanyában

Simon M. Veronika festőművész képeit állították ki a Halásztanya Étteremben, ahol minden hónapban új tárlat lesz látható, de más művészeti ágak alkotóival is rendszeresen találkozhatunk a vendéglőben.

Jön az elektronikus jegyrendszer

Közel egyéves egyeztetést követően az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank bejelentette: 54,2 millió euró értékben finanszírozná a budapesti elektronikus jegyrendszer bevezetését. A több lépcsőben megvalósuló beruházás jövőre indulhat el.

Az évad koncertje: CSÍK Zenekar a KMO-ban

Álló koncertet ad a CSÍK Zenekar február 22-én este a Kispesti Munkásotthon Művelődési Házban

Hatszázmillióval segíti a kormány Kispestet

Az ország kisebb településein a helyhatóságok teljes hitelállományát, a fővárosi kerületek adósságának pedig negyven százalékát vállalja át az állam. Az kormány segítségnyújtásának hatására Kispest is levegőhöz juthat.

Nyáron kezdődik a Csillagfény Bölcsőde felújítása

Ha minden a tervek szerint halad már idén nyáron megkezdődhet a Csillagfény bölcsőde bővítése. A 2012-ben nyert pályázatból 150 millió forintnyi támogatással mintegy 500 négyzetméterrel bővítik az intézményt, amely újabb 25 kisgyermek, így összesen 125 kispesti apróság nappali foglalkoztatását biztosíthatja a bölcsőde.

Táncházat tartott a Német Nemzetiségi Önkormányzat

Pénteken tartotta első táncházi rendezvényét a Német Nemzetiségi Önkormányzat a kispesti Városháza dísztermében.

Kispesté marad a járóbeteg szakellátás

Az önkormányzat április 31. után is megtartja a Kispesti Egészségügyi Intézeten belüli járóbeteg szakrendelők üzemeltetését.

Legyen minden nap Örökbeadó Nap!

A hideg idő sem tántorította el a lelkes állatvédőket és szerencsére azokat sem, akik a téli Örökbeadó Napon Budapest Főváros Közterület-felügyeletének Illatos úti telepéről akartak szőrös barátot örökbe fogadni maguknak.

Borral és teával festi Wekerlét

Urmai Ungurán László festőművész-grafikus a lokálpatriotizmusról és a művészetre nevelés lényegéről mesélt lapunknak.