Fontos változások lépnek életbe a lajosmizsei vasútvonalon

A Budapest–Lajosmizse–Kecskemét vonalon jelentős változások lesznek augusztus 22-től 28-ig a Nyugati pályaudvar 17-es vágány melletti peronépítés, valamint a Kőbánya-Kispest és Dabas között végzett pályakarbantartás miatt. A vonalon utazóknak az átszállások miatt hosszabb eljutási idővel kell számolniuk. Kispesten átépítik a Katona József utcai vasúti átjárót is, ezért azt lezárják a közúti forgalom elől augusztus 26-án 22 órától 30-án hajnali 4 óráig.

Könnyűzenei koncertek négy helyszínen Budapesten

Négy helyszínen, a Retro Tabán, a Road Movie Live, a Szabadrét Fesztivál és az Utcazene Fesztivál színpadain várják könnyűzenei koncertek a közönséget augusztus 18. és 21. között a fővárosban, a Szent István Nap programsorozatának részeként.

Zárva lesz a kispesti kormányablak

Most csütörtökön – augusztus 18-án –, technikai okok miatt zárva tart a XIX. kerületi kormányablak.

A magyar légierő ismét megmutatja magát a Duna felett

A Magyar Honvédség valamennyi géptípusa részt vesz az augusztus 20-i légiparádén. Ez a nap különösen fontos lesz a tiszti állomány számára, hiszen a hagyományok szerint a katonák ilyenkor teszik le a tiszti esküjüket. Erről Ruszin-Szendi Romulusz, a Magyar Honvédség parancsnoka beszélt ma, a magyar légierő napján tartott sajtótájékoztatón.

Hétfőtől újra jár a 3-as metró a déli szakaszon

A nyárra tervezett felújítási munkák befejeztével augusztus 15-étől, hétfőtől újra jár a 3-as metró a déli szakaszon, Kőbánya-Kispest és a Kálvin tér között.

Balesetmentes motorozás: így érdemes elindulni és közlekedni

A motorozás rendkívül élvezetes, ugyanakkor nem veszélytelen hobbi, éppen ezért fontos összegezni azokat az alapvető tanácsokat, amelyeket betartva jó eséllyel elkerülhetik a baleseteket azok, akik a közlekedés ezen formáját választják.

Augusztus 12-én búcsúztatják Haraszty István szobrászművészt, Kispest díszpolgárát

Augusztus 12-én, pénteken 10 órakor a Fiumei úti sírkertben vesznek végső búcsút Haraszty István Kossuth- és Munkácsy-díjas szobrászművésztől, a kinetikus művészet kiemelkedő képviselőjétől, a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia (SZIMA) rendes tagjától.

Továbbra is ingyenesen és pontosan érkeznek a tankönyvek az iskolákba

Minden nehézség és árnövekedés ellenére továbbra is ingyenesen és pontosan érkeznek a tankönyvek az iskolákba – mondta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára Üllőn, a KELLO Könyvtárellátó Nonprofit Kft. raktárában tartott sajtótájékoztatón. Rétvári Bence bejelentette: hétfővel ismét útnak indulnak a tankönyvek az iskolákba.

Szombaton Strandok Éjszakája!

Különleges programokkal, hosszabbított nyitvatartással és kedvezményekkel várják látogatóikat országszerte a strandok, fürdők és aquaparkok az idei, sorozatban 13. Strandok Éjszakáján. A július 30-i, szombati rendezvénysorozathoz a szomszédos Pesterzsébet gyógyfürdője is csatlakozott.

Kötettel még nem rendelkező fiatal versíróknak indult pályázat

Tizenhat és harminc év közötti, kötettel még nem rendelkező versíróknak hirdetett a Szigligeti összművészeti mentorprogram keretében pályázatot a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. (MANK), a jelentkezési határidő augusztus 19-e.