Érettségi: közel 20 éve nem fordult elő ehhez fogható eredmény

A kétszintű vizsgarendszer bevezetése óta a legjobb érettségi átlagot érték el a diákok idén – közölte a köznevelésért felelős államtitkár a Kossuth Rádióban.

Eltűnt a kispesti Nagy Ábrahám Zsombor

A 27 éves, orvosi segítségre szoruló fiatalember július 17-én reggel ment el otthonából; a budapesti rendőrök jelenleg is keresik.

A Győrt látják vendégül a kispestiek, a belépés ingyenes

Felkészülési mérkőzésen fogadja a Budapest Honvéd a Győri ETO FC-t július 22-én pénteken. A találkozóra a belépés ingyenes!

Orbán Viktor: Brüsszelnek be kell látnia, hogy kudarcot vallott a szankciós politika

Magyarország próbál kimaradni ebből a háborúból, de ez a konfliktus nem csak a frontokon, hanem a gazdaságban is zajlik, ez pedig megkérdőjelez mindent, amihez eddig hozzászoktunk. Emiatt most harcolni kell mindenért, amit eddig természetesnek vettünk – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Elhunyt Haraszty István szobrászművész, Kispest díszpolgára

Életének 88. évében elhunyt Haraszty István Kossuth-díjas szobrászművész, a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia (SZIMA) rendes tagja – közölte a SZIMA szerdán az MTI-vel. A szobrászművészt 2001-ben Kispest Díszpolgára címet kapott.

Kizuhant egy nő egy kispesti panelház tizedik emeletéről

A 44 éves nő a Deák Ferenc utca egyik panelházából esett ki. Az áldozat nővére szerint baleset és nem öngyilkosság történt.

Energia-veszélyhelyzetet hirdetett ki a kormány

Több más országhoz hasonlóan a magyar kormány is energia-veszélyhelyzetet hirdetett ki. Ennek lényege egy 7 pontos, augusztusban életbe lépő intézkedési terv, melynek célja, hogy az ország felkészüljön az energiaválságra, így legyen elég gáz és áram a téli időszakban is, s hogy a várhatóan tovább emelkedő energiaárak mellett is fenntartható legyen a lakossági rezsicsökkentés.

Eltűnt egy orvosi segítségre szoruló kispesti fiatal

A 25 éves Orvos Noel Patrik július 2-a óta ismeretlen helyen tartózkodik. A fiú orvosi segítségre szorulhat, a kispesti rendőrök jelenleg is keresik.

A haderő készenlétének fokozására adott utasítást a honvédelmi miniszter

Szalay-Bobrovniczky Kristóf Facebook-oldalán kiemelte: „korábban soha nem tapasztalt biztonsági kihívások érnek most bennünket”, mint például a szűnni nem akaró háború Magyarország közvetlen szomszédságában vagy az ország déli határait „ostromló erőszakos illegális migránsok”.

Karatemesterrel erősít a kispesti Fidesz

Vidra Zoltán, az önkormányzat Szociális és Lakásügyi Bizottságának szakértője, a Nego Kyokushin Karate Egyesület alapítója vette át a Fővárosi Közgyűlésbe delegált Dódity Gabriella képviselői mandátumát. A kerületi Fidesz-frakció új tagjának nem lesz ismeretlen a terep, hiszen korábban már betöltötte egyszer az önkormányzati képviselői tisztséget.