Wekerle képekben Győrben

Április végéig tekinthetik meg a győriek azt a kiállítást, melynek alkotásait Wekerletelep ihlette. A tegnap megnyílt Wekerle képekben című tárlatot Nagy Tamás, a Wekerlei Társaskör Egyesület elnöke ajánlotta az érdeklődők figyelmébe.

Szandi koncert lesz délután

Állatsimogató, lovaglás, arcfestés és megannyi érdekesség várja a kispestieket még pár órán keresztül a Nagykőrösi út és Hofherr utca sarkán. 15.30-kor pedig Szandi koncert zárja a rendezvényt.

Gerincjóga tanfolyam indul

Április 19-én, kedden gerincjóga tanfolyam indul a Wekerlei Kultúrházban.

Meghallgatás a Kispesti Kisszínházban

Azok, akik a KMO-ban tegnapi előadásukat látták megbizonyosodhattak róla, hogy komoly szakmai munka folyik a Kispesti Kisszínházban. Ha kedvet éreznek a színjátszáshoz és szeretnék tehetségüket kipróbálni itt a lehetőség: jelentkezőket vár a társulat!

Április 17-én volt virágvasárnap

Rövidesen befejeződik a nagyböjti időszak, melynek a napok számát tekintve rövidebb, második szakaszába, a nagyhétbe léptünk. Ez a szakasz a virágvasárnappal kezdődik. A virágvasárnapról a wekerlei Szent József plébánia plébánosa, Tercsi Zoltán esperes mesélt nekünk.

Díjak a Mágnes Színháznak

Telt ház előtt, nagy sikerrel mutatta be szombat este a kispesti Mágnes Színház a KMO-ban Maugli, a dzsungel gyermeke című musicalt. A gyerektársulat kimagaslóan szerepelt egy hónap elejei országos versenyen is, díjakkal tértek haza.

Fergeteges komédia a KMO-ban

Újabb előadásra várja a nézőket a Kispesti Kisszínház. Április 15-én este a KMO-ban 19 órától Pozsgai Zsolt Faroktól fölfelé című komédiáját láthatják az érdeklődők.

Orgonaest

2011. április 15-én, pénteken este 18 órakor a komolyzene iránt érdeklődőket orgonaestre várják a Kispesti Alapfokú Művészetoktatási Intézetben.

Táncgála

Táncgálát rendez április 15-én a Kispesti Alapfokú Művészetoktatási Intézmény!

Hétvégi programajánló

Mindjárt itt a hétvége. Ha valaki még nem tudná, mivel szeretné tölteni szabadidejét, mi szívesen segítünk. Szombaton és vasárnap is változatos programokkal várják az érdeklődőket a kerületi intézmények.