Felújítják a Kossuth téren életveszélyessé vált épületet@1

Éveken át üresen állt és a végsőkig lepusztult a Kossuth téren álló, egykor impozáns önkormányzati ingatlan. Az épületet még 2019-ben vásárolta meg két magánszemély, akik elkezdték felújítani azt. Egyelőre nem dőlt még el, szállodát vagy lakásokat alakítanak ki benne.

Nyitnak az üzletek, elértük 2,5 millió beoltott személyt

Húsvétkor sem állt le a kormány az oltások beadásával, ezért kedden beadták a két és fél milliomodik vakcinát is, ami azt jelenti, hogy az ország negyede védettséget szerzett a koronavírussal szemben. Orbán Viktor miniszterelnök bejelentette: lassan újraindul az ország, első lépésként az üzletek nyitnak ki és újra igénybe lehet venni a szolgáltatásokat.

Mondja el véleményét a Kispestet is érintő vasúti fejlesztésről

Április 15-ig ön is beleszólhat a lajosmizsei vasútvonal kormányzati fejlesztésébe, amely több tízezer ember mindennapi életére lesz hatással. A beérkezett válaszokat átadják a tervezőknek, hogy ezzel is segítsék a munkájukat. Kispesten két megállót érint majd a beruházás, és két új, Méta utcai és Temesvár utcai megálló létesítéséről is elmondhatjuk a véleményünket, amely Kispest Kertvárost kötné össze a Nyugati pályaudvarral. A fejlesztés előnye lehet a szinteltolásos vasúti átjáró megvalósítása az Üllői úton és az Ady Endre úton is, amelynek köszönhetően megszűnhet majd a sorompónál a sorbanállás.

Befejeződött a Reménység Iskola energetikai felújítása

Kormányzati segítséggel és uniós támogatással elkészült a Reménység Katolikus Általános Iskola homlokzata és épületenergetikai korszerűsítése. Szigetelték a főépület padlásterét, beépítésre került nyolcvan korszerű, műanyag nyílászáró, a homlokzati falak is megújultak.

A tanév elejétől Szatmári László nevét viseli a zeneiskola

Méltó nevet kapott a Kispesti Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, e tanév kezdetétől az iskola alapítójának Szatmári László nevét viseli az oktatási intézmény, aki 1968-ban alapította meg a Kispesti Zeneiskolát.

Adómentesség, lakásfelújítási támogatás és családi kedvezmények

Jövő év január elsejétől nem kell személyi jövedelemadót (SZJA) fizetnie a 25 év alatti fiataloknak. A 2022-re tervezett adómentesség abban segít, hogy a fiatalok saját lábukra állva indulhassanak neki az életnek. A tervezet részleteiről a tavaszi ülésszakban dönt az Országgyűlés. Ezen felül számos kedvezményt vehetnek igénybe a negyven év alatti családok. Ez év januárjától lakásfelújítási támogatásra jogosultak azok a személyek, akik legalább egy gyermekkel rendelkeznek.

Közterület-használati díj elengedését kéri a helyi Fidesz@3

A járványhelyzet ezekben a hetekben erősen sújtja a kisvállalkozókat, ezért Dódity Gabriella, a kispesti Fidesz-KDNP frakcióvezetője azt javasolja a baloldali városvezetésnek, hogy a koronavírusra való tekintettel az önkormányzat is nyújtson segítő kezet a nehéz helyzetbe került kisvállalkozásoknak, és engedje el, vagy mérsékelje a közterület-használati díjat is a veszélyhelyzet idejére. Ez azért lenne fontos, mert számos saját tulajdonú üzlethelyiség önkormányzati területen áll, így közterület-használati díjat szed utána az önkormányzat.

Egyedülálló térvers Wekerlén

A tíz állomásból, tíz „versszakból”, tíz installációból, azaz jelfából álló komplex élményt nyújtó séta 1,6 kilométeren át vezeti a látogatót keresztül Wekerletelepen. A térvers a Wekerlei Társaskör Egyesület kezdeményezésére jött létre. Noha az ötlet nyolc éve született meg, de a megvalósítás forráshiány miatt váratott magára.

Baloldali belharc: Burány vagy Arató?

Elindult a csatározás a 2022-es országgyűlési képviselő-jelöltségért a baloldalon. Burány Sándor (Párbeszéd-MSZP) eleshet több cikluson át tartó stabil pozíciójától, ugyanis a Lackner-féle, (Lackner szerint manipulált) hangfelvételek nyilvánosságra kerülése óta megrendült a szocialistákban a bizalom. Burány esélyeit az is csökkenti, hogy a Gyurcsány-párt egy országosan ismert emberüket indítja az előválasztáson Kispesten. Harmadik ellenfélnek bejelentkezett a Momentum is, aki eddig a kispesti átláthatóság megteremtésére tett ígéretet, de mielőtt a munka igazán elkezdődött volna, Paróczai Anikó inkább lemondott a feladatról. Mindeközben érdekes DK tengely kezd kirajzolódni Kispesten…

A kormány egymilliárd forinttal támogatja a fejlesztéseket

Márciustól már az új, Csokonai utcai gyermekrendelőben fogadják azokat a gyógyulni kívánó gyermekeket, akiknek körzeti orvosaik eddig a Kispesti Egészségügyi Intézetben tartották háziorvosi rendelésüket. A gyermekorvosok helyén modern CT és MR központ nyílt, és új helyre költözött, és megújult a labor is. A kormány közel egymilliárd forinttal támogatja a kispesti egészségügy átalakítását az Egészséges Budapest Programból, ebből fog megvalósulni hamarosan az Egészségügyi Intézetben az egynapos sebészet. Mindezen felül a kispesti Fidesz plusz források bevonásáról tárgyalt a minisztériumban.