Mindketten Gajda Pétert támogatták, a Momentum és az LMP mégis a Fideszre mutogat

A kispesti baloldalt korrupciógyanúba keverő Lackner-botrányt vizsgáló bizottság elnöke, Ferenczi István nem emelt szót az előző ciklus gyanús ügyei kapcsán, amelyeket a Fidesz-KDNP a nyilvánosság elé tárt, és a választási kampányban az LMP is Gajda Pétert (MSZP) támogatta. A Momentum pedig Lackner Csaba politikai szövetségeseként indult az önkormányzati választáson. Most pedig mindkét baloldali párt a Fideszre mutogatva próbálja palástolni saját felelősségét, miközben úgy tesznek, a kispestieket megtévesztve, mintha ténylegesen vizsgálódnának az ügyben.

Kispesti tűzoltók dekoráltak ki egy kórházi gyerekszobát

A kispesti tűzoltók közül négy tűzoltó vállalta el, hogy megszépíti a falakat és a Szent László Kórház kórházban lévő gyerekek hangulatát. Köztük ketten hobbi szinten akril festményeket, illetve grafikákat készítenek. A fal dekorációit népszerű tűzoltó rajzfilmekből merítik, mint Sam, a tűzoltó, vagy Donald kacsa tűzoltó kalandjai, vagy a Mancs őrjárat figurái.

Burány Sándor riogatással próbálja feledtetni a baloldal országrombolását

Egymillió ember került az utcára, és a 8 százalékot is elérte az infláció a baloldal kormányzása idején, amikor Burány Sándor is kormányzati szerepet vállalt. A polgári kormány 2010-es megalakulása óta azonban tartósan alacsony az infláció, az átlagkeresetek és a nyugdíjak vásárlóértéke is nőtt, de a korábban szocialista, jelenleg párbeszédes politikus most mégis riogatja az embereket.

Vádaskodik a Momentum a Lackner-ügyben, miközben szövetséget alkot annak terheltjeivel

Noha kezdetben össze-vissza beszélt a baloldali városvezetés több tagját korrupciógyanúba keverő Lackner-ügyben a balliberális Momentum, és mind a mai napig velük alkot politikai szövetséget, szerintük mégis a kispesti Fidesz „falaz” Lacknernek. Holott a jobboldal csupán azt szeretné elérni, hogy az ügyet vizsgáló önkormányzati bizottság először a hatóságokkal ismertesse az esetlegesen feltárt tényeket.

Nem hiteles, ha a gyanúba keveredett baloldali többség vizsgálná a Lackner-féle korrupciós botrányt

Ha igazak Lackner Csaba hangfelvételeken elhangzott állításai, mindenkinek távoznia kell a közéletből, aki érintett Kispest valaha volt legnagyobb korrupciós botrányában a Fidesz-KDNP szerint. Dódity Gabriella (Fidesz-KDNP) önkormányzati képviselő hangsúlyozta: a kormánypárti képviselők részt vesznek az önkormányzati tényfeltáró bizottság munkájában, de azt aggályosnak tartja, hogy az a baloldali összefogás alkothatja a többséget, amelynek tagjaira Lackner Csaba terhelő állításokat fogalmazott meg.

Hamarosan megújulhat a Kőbánya-Kispest vasútállomás

Lezárult a közbeszerzés, így megkezdődött a Kőbánya-Kispest vasútállomás megújuló épületének és gyalogos felüljárójának tervezése, sőt egy új akadálymentes gyalogos felüljáró is épülhet a kiemelt jelentőségű elővárosi állomáson.

Ismét rászoruló gyermekeket és családokat ajándékoztak meg

A kispesti Fidesz-KDNP-s önkormányzati képviselők ismét saját maguk vásároltak karácsonyi ajándékot a nélkülöző kispesti gyermekeknek, amely kezdeményezéshez újra csatlakoztak a jó szándékú kispestiek, és a CBA Remíz is az immár hagyományossá vált karácsonyi ajándékgyűjtő akció keretében. Ezzel 66 gyermek és 26 család ünnepét tették széppé közösen.

Felemelő adventi est@2

Idén a KMO Művelődési Központban tartotta hagyományos adventi estjét a Kispesti Társaskör (KTK) Egyesület, ahol az egybegyűltek megemlékeztek a nem rég eltávozott Arany-Tóth Zoltánról, Kispest Díszpolgáráról, a KTK tiszteletbeli elnökéről.

Ismét karácsonyfát kaptak az oktatási intézmények

Folytatva az évtizedes hagyományt, idén is karácsonyfát ajándékozott a kerületi iskoláknak, óvodáknak és bölcsődéknek a kispesti Fidesz. A fákat Dódity Gabriella, Csehiné Lublóváry Mónika, Fekete Márk, Lazányi Ferenc, Mihály András, Molnár András és Song Simon szállították ki egy nap alatt az intézményeknek.

Elismerés Kispest rendvédelmi dolgozóinak

Idén is átadták ünnepélyes keretek között a Kispest Közbiztonságáért elismeréseket, „Az év rendőre”, „Az év tűzoltója” és „Az év polgárőre” okleveleket a kerületi rendvédelmi dolgozóknak, akik hivatásuk mindennapi gyakorlása során mindannyiunk biztonságáért dolgoznak. Az eseményen további elismeréseket is átadtak a Kispesten élők biztonságáért dolgozók részére.