Civil szervezetekre, nyári táborozásra, amatőr élsportolók egyéni támogatására is írt ki pályázatot Kispest önkormányzata, melyről a csütörtöki testületi ülésen döntenek a képviselők –tájékoztatta lapunkat Mihály András (Fidesz-KDNP), a Közművelődési, oktatási, sport, ifjúságpolitikai és egészségügyi bizottság tagja.

Kispesten működő sportszervezetek szabadidősport tevékenységének támogatása

Idén is várja az önkormányzat a Kispesten működő sportszervezetek szabadidősport tevékenységének támogatására a pályázatokat. A pályázat célja, támogatásban részesíteni azokat a sportszervezetek és egyéb szervezeteket, amelyek rendszeres, széles körben igénybe vehető sporttevékenységet, testedzési alkalmat biztosítanak és szerveznek a kispesti lakosság számára. A pályázatokat Kispesti székhelyű vagy Kispesten is működő szabadidősporttal, rekreációval foglalkozó egyesületektől, alapítványoktól, civil társaságoktól vagy a kerületben működő kollégiumtól várják 2015. április 15-ig.

 

Kispesti amatőr élsportolók egyéni támogatása

A pályázat célja, támogatásban részesíteni azokat az amatőr utánpótláskorú élsportolókat, akik Kispesten laknak, tanulnak vagy Kispesten működő sportszervezetek színeiben eredményesen versenyeztek és további felkészülésükhöz segítséget igényelnek. A pályázat benyújtására Kispesten lakó, tanuló vagy a kerületben működő spotegyesületben versenyző, illetve 1997. január 1. után született sportoló gondviselője jogosult. A pályázat benyújtásának határideje 2015. május 15.

 

Civil szervezetek támogatására vonatkozó pályázat

Évről évre egyre nagyobb az érdeklődés a civil szervezetek támogatására, mivel egyre bővül a kerületben működő és önkormányzati regisztrációt igénylő civil szervezetek, társaságok száma. A pályázat célja, a kerületben működő, és a kispesti közéletben tevékenykedő civil szervezetek támogatása, a kispesti lokálpatriotizmus erősítése a hagyományőrző tevékenységek, egyéb programok és azok megvalósítása feltételeinek támogatásával. A pályázatokat az önkormányzat 2015. április 22-ig várja.

 

Nyári táborozás támogatásáról szóló pályázat

A pályázat célja: a szervezett táborozásban résztvevő kispesti gyermekek és fiatalok részvételi költségeinek csökkentése, a szülök anyagi terheinek enyhítése. A szociálisan hátrányos helyzetű gyermekek által befizetett önrész csökkentése. A támogatásra Kispesti székhelyű és működésű szervezetek pályázhatnak, akik óvodás, általános és középiskolás korosztály nyári táborait szervezik. A pályázatokat 2015. április 21-éig lehet benyújtani.

 

 Egészségmegőrző és betegség-megelőző tevékenység támogatására kiírandó pályázat

15. éve kerül kiírásra az egészségmegőrző és betegség-megelőzőtevékenység támogatására kiírandó pályázat, azon kispesti szervezetek részére, akik részt vesznek a lakosság egészséges életmódra nevelésében: felvilágosító előadások tartásával és egészségvédő programok szervezésével. A pályázat benyújtására jogosultak: Kispesti illetőségű szervezetek egyesületek, alapítványok, civil társaságok, valamint a kerületben működő közintézmények, amelyek a pályázatukban leírt programjukkal a fenti célokat szolgálják. A pályázat benyújtási határideje 2015. április 24.

 

A pályázatokat Kispest Önkormányzatának Humánszolgáltatási Irodáján lehet leadni.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Lámpás kereszteződést sürget a kerületi jobboldal

Kevés olyan balesetveszélyes kereszteződése van Kispestnek, mint az Ady Endre út, Vas Gereben utca sarka. Sajnálatos módon egymást érik a balesetek. Van, aki szerint a közlekedési lámpa, van, aki szerint az elővigyázatosság segíthetne.

Fővárosi strandkörkép

A nyári melegben megtelnek a strandok és uszodák szerte Budapesten. Összegyűjtöttük a fővárosi és agglomerációban található strandokkal kapcsolatos tudnivalókat.

Megújult a nyugdíjasház

Harminc milliós pályázati forrással kiegészítve energetikai felújításon esett át a Kispesti Nyugdíjasház.…

Idén is Kispesten járt a Mikulás

Immár évtizedes hagyomány, hogy minden december elején ajándékokkal lepik meg a kispesti családsegítő által kiválasztott kispesti gyerkőcöket.