A fogyatékossággal élőket gondozó, családjaikat segítő kispesti Gyöngyszemek Alapítvány szeretettel várja az érdeklődőket következő színdarabjára, november 21-én 18 órától a KMO Kispesti Munkásotthon Művelődésházba.

– A Mese a Jószívű madárról legfőbb üzenete a szeretet. Mondanivalójával arra szeretnék felhívni a figyelmet, hogy a nálunk gyengébbeket mindig segítsük meg, sose támadjuk – mondta lapunknak Szabó-Geletta Katalin, az alapítvány kuratóriumának tagja. Ennek a mindennapokba való beillesztéséhez – tette hozzá – pedig a szeretet a legfőbb eszköz. Ebből fakad az önzetlen segítés, a rászorultak támogatásának és a gyengébbek megvédésének szándéka is.

 

Ez már a második színdarabja volt az alapítványnak, a legutóbbit, a Néma énekest októberben mutatták be, szintén a KMO-ban:

 

– A Néma énekes című előadásunkban középsúlyos értelmi fogyatékos és egészséges fiatalok közösen vettek részt. Ezzel arra szerettük volna felhívni a figyelmet velünk is bármikor megtörténhet az, hogy egyrészt fogyatékossággal élők mellé sodor az élet, akiknek segítő kezet kell nyújtanunk; másrészt, hogy bármikor történhet az életünkben olyan esemény, amelynek következtében akár mi is fogyatékossá válhatunk – mondta Katalin. – A résztvevő egészséges fiatalok nagyon magukénak érezték ezt az üzenetet, sokan közülük nálunk szeretnék eltölteni az érettségi feltételéül szabott 40 órás önkéntes munkát – fejezte ki örömét.

 

 

Minden segítség jól jön

Az Értelmi Fogyatékosok Napközi Otthona Gyöngyszemek Alapítvány a nappalokat gyakorlatilag 30 órássá alakítva dolgozik a kispesti fogyatékossággal élők támogatásán, gondozásán. Feladatvállalásuk azonban ezen is túlmutat: a fogyatékossággal élőket nevelő családokat is szeretnék tehermentesíteni, hiszen egy autizmussal érintett gyermek nevelése mondhatni 24 órás készenlétet igényel. Ezért is döntöttek úgy, hogy a tavaly Dódity Gabriella és a Kispesti Társaskör tagjai által összegyűjtött 157 ezer forintos adományt, valamint a dr. György István jótékonysági koncertje felajánlásaiból kapott támogatást kiegészítve idén táborozni viszik a fiatalokat. Emellett számos programot, Farsangot és Adventi estet is szerveznek nekik, amelyeket szintén támogatnak Dódity Gabrielláék.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Fővárosi strandkörkép

A nyári melegben megtelnek a strandok és uszodák szerte Budapesten. Összegyűjtöttük a fővárosi és agglomerációban található strandokkal kapcsolatos tudnivalókat.

Lámpás kereszteződést sürget a kerületi jobboldal

Kevés olyan balesetveszélyes kereszteződése van Kispestnek, mint az Ady Endre út, Vas Gereben utca sarka. Sajnálatos módon egymást érik a balesetek. Van, aki szerint a közlekedési lámpa, van, aki szerint az elővigyázatosság segíthetne.

Kosz és káosz az Attila utcában

Kispest talán egyik legaggasztóbb állapotú része az Attila utca, amelynek rendezése úgy tűnik, kifog az önkormányzaton. Kosz, szemét, rendetlenség, és térfigyelő kamera, amely mintha azért lenne, hogy lehessen a lomokat valami alá pakolni.

Megújult a nyugdíjasház

Harminc milliós pályázati forrással kiegészítve energetikai felújításon esett át a Kispesti Nyugdíjasház.…