Önnek is örökbefogadott a kedvence, vagy esetleg azon gondolkodik, hogy megmentene egy kidobott, ártatlan állatot? Akkor érdemes kilátogatnia vasárnap az állatbarát Allee bevásárlóközpont melletti sétányra, ahol izgalmas programokkal, játékokkal, rekordkísérlettel és kutya-gazdi szépségversennyel várják az érdeklődőket

A rendezvény fő célja kettős, egyrészt minél több ember kapjon kedvet az örökbefogadáshoz, másrészt szeretnék felhívni a figyelmet a felelős állattartásra. A szervezők, az Allee Bevásárlóközpont és a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság Állategészségügyi Szolgálatának Illatos úti telepét segítő Doktorok az Állatokért Állategészségügyi Alapítvány megmutatják, hogy nagyvárosi környezetben is létezhet olyan kutyás élet, ami élvezhető, a környezet számára sem zavaró, és egyúttal életmentő is lehet.

 

Sztárvendég lesz Tóth Vera, aki örökbefogadott kedvencével, Hugóval fog megjelenni, helyszíni interjút, majd a program végén koncertet is ad. Ezen kívül részt vesz abban a rekordkísérletben, amellyel a szervezők a legtöbb örökbefogadott állatot és gazdáját próbálják egy fényképre állítani és rábírni a kutyahűségesküre. Továbbá sok ismert személyiség is eljön a rendezvényre, többek között a TV2 műsorvezetője, Szabó Dóri is.

 

Érdekes, új programokkal, játékokkal, interaktív kutyás bemutatókkal és szakemberekkel is készülnek a szervezők, de nem marad el a kedvenc kutya—gazdi szépségverseny, illetve a kutyabehívó verseny sem. Az „Állj a képre és tégy kutyahűségesküt!” kísérleten kívül további újdonság az az emberméretű társasjáték, amellyel az egészen kicsiktől a felnőttekig mindenki kipróbálhatja állattartással kapcsolatos ismereteit.

 

Az Örökbefogadott Állatok Napját korábban a FÖRI Állategészségügyi Szolgálata szervezte, idén azonban átadták a stafétabotot az őket segítő Doktorok az Állatokért Állategészségügyi Alapítványnak és az Allee-nak. Jelenlétükkel azonban továbbra is hangsúlyozzák az örökbefogadás szükségességét. Évente mintegy kétezer állat kerül ugyanis az Illatos úti telepre, amelynek a felelőtlen állattartás az oka, a következménye pedig, hogy ugyanennyi állatnak kell gazdit találni.

 

A rendezvényen a házikedvenccel együtt részt venni kívánók az állat oltási könyvét is hozzák magukkal, a kutyabehívó versenyre nevezők pedig az állat kedvenc játékát is!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Lámpás kereszteződést sürget a kerületi jobboldal

Kevés olyan balesetveszélyes kereszteződése van Kispestnek, mint az Ady Endre út, Vas Gereben utca sarka. Sajnálatos módon egymást érik a balesetek. Van, aki szerint a közlekedési lámpa, van, aki szerint az elővigyázatosság segíthetne.

Fővárosi strandkörkép

A nyári melegben megtelnek a strandok és uszodák szerte Budapesten. Összegyűjtöttük a fővárosi és agglomerációban található strandokkal kapcsolatos tudnivalókat.

Megújult a nyugdíjasház

Harminc milliós pályázati forrással kiegészítve energetikai felújításon esett át a Kispesti Nyugdíjasház.…

Idén is Kispesten járt a Mikulás

Immár évtizedes hagyomány, hogy minden december elején ajándékokkal lepik meg a kispesti családsegítő által kiválasztott kispesti gyerkőcöket.