Amellett, hogy éves szinten átlagban plusz négyhavi bért juttat a pedagógusoknak a kormány szeptembertől, az új tanév egyik legfőbb újdonsága, hogy délután négyig szerveznek foglalkozásokat a gyerekeknek az általános iskolákban – mondta el lapunknak Földesi Gyula országgyűlési képviselő, külön kiemelve, hogy a diákok fele idén ingyen kapott tankönyvet.

Az új tanévben a pedagógusok és a szülők közül sokan a pénztárcájukon érezhetik megújult közoktatási rendszer előnyeit: a tanárok és tanítók havonta 30-80 ezer forinttal vihetnek haza többet. Ezzel átlagosan évi plusz négyhavi bért juttat a kormány pedagógusoknak – hangsúlyozta Földesi Gyula, aki emlékeztetett: a Bajnai kormány egyhavi fizetést elvett a tanároktól. – Nem egyszerű fizetésemelésről van szó, hanem a pedagógus életpályamodell bevezetéséről, amire már régóta vártak tanárok. Földesi Gyula szerint ez azért fontos, hogy a pedagóguspálya presztízse növekedjen, hiszen ebben az esetben az oktatás színvonala is emelkedik. Az Országgyűlés fogyasztóvédelmi bizottságának tagja azt is fontos újdonságnak nevezte, hogy az összesen 1,2 millió iskolás gyerek csaknem fele – az első évfolyamosok, nagycsaládosok és a rászorulók – idén ingyen kapták a tankönyveket. Az elmúlt hetek riogatásaival kapcsolatban elmondta: a gyermekek, a szülők és a pedagógusok nyugalma érdekében megkérjük az egymással hatalmi harcot vívó bukott baloldalt, hogy hagyja nyugodtan dolgozni az iskolákat! Az iskolai tanév rendben megkezdődött, egyedül a hatalmi harcot vívó baloldali politikusok zavarják a nyugodt munkát.

 

[GALÉRIA-1]

Földesi Gyula

 

Délután négyig iskola

 

– A délutáni iskola nagyon sok előnnyel jár a tanulók, szülők, családok számára, számos lehetőséget biztosít az iskolai kollektíváknak a délutáni elfoglaltságok optimális kialakításához. Minden intézmény saját pedagógiai programjának, arculatának, specialitásainak megfelelően tudja a délutáni foglalkozásokat megtervezni – fogalmazott Kudett Gyuláné, a KLIK kispesti tankerületi igazgatója.

 

– Gondoljunk csak arra, hogy mi minden férhet bele a délutánokba! Sportfoglalkozások, ezen belül úszásoktatás, zeneórák, napközi vagy tanulószobai foglalkozás keretében felkészülés a következő tanítási napra, tehetséggondozás, versenyekre való felkészülés, korrepetálások és minden, amit az adott intézmény pedagógusai jónak, hasznosnak ítélnek tanítványaik számára – mondta a szakember. Az új rendszer célja, hogy a tanulók minél inkább személyre szabott felkészítést, támogatást kapjanak fejlődésükhöz, és hasznosan töltsék a délutánt. A törvény lehetőséget biztosít a szülőknek, hogy gyermekük számára felmentést kérjenek az iskola igazgatójától a délutáni foglalkozások alól, így például az igazolt sportolók edzései, vagy a magántanári foglalkozások továbbra is megoldhatók. A tankerületi vezető asszony kérdésünkre elmondta, Kispesten minden iskolában rendben elkezdődött a tanév.

 

A változásokról megkérdeztünk egy háromgyerekes édesanyát, aki kifejezetten örül, hogy az unalmas napközi helyett hasznos elfoglaltságokon vehetnek részt a gyerekek, amíg ő vagy férje a délutánig tartó munka után értük tud menni.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Lámpás kereszteződést sürget a kerületi jobboldal

Kevés olyan balesetveszélyes kereszteződése van Kispestnek, mint az Ady Endre út, Vas Gereben utca sarka. Sajnálatos módon egymást érik a balesetek. Van, aki szerint a közlekedési lámpa, van, aki szerint az elővigyázatosság segíthetne.

Fővárosi strandkörkép

A nyári melegben megtelnek a strandok és uszodák szerte Budapesten. Összegyűjtöttük a fővárosi és agglomerációban található strandokkal kapcsolatos tudnivalókat.

Megújult a nyugdíjasház

Harminc milliós pályázati forrással kiegészítve energetikai felújításon esett át a Kispesti Nyugdíjasház.…

Idén is Kispesten járt a Mikulás

Immár évtizedes hagyomány, hogy minden december elején ajándékokkal lepik meg a kispesti családsegítő által kiválasztott kispesti gyerkőcöket.