Noha a tervek szerint majd csak 2026-ban nyitja meg kapuit az új Közlekedési Múzeum Kőbányán, az egykori Északi Járműjavító területén, a műemléki védettségű, ikonikus helyszínnel már néhány napon belül elkezdhetnek ismerkedni az érdeklődők. Az időszaki kiállítások a XX. század ikonikus vasúti járművei is láthatók lesznek.

„Volt egyszer egy Északi… a történet folytatódik” címmel időszaki, július 16-tól október 31-ig tartó kiállítás nyílik a több mint 150 éves múltra visszatekintő, hajdanán az ország legjelentősebb vasúti járműjavító bázisának számított Északi Járműjavítóban, az új Közlekedési Múzeum leendő helyszínén. Vitézy Dávid, a Budapest Fejlesztési Központ vezérigazgatója, a múzeum megbízott főigazgatója a tárlatról szóló videóban úgy fogalmazott, új otthonuk olyan történelemmel bír a vasúti járműgyártás, a vasúti karbantartás, egyszersmind a közlekedés egésze terén, amelyet érdemes megnézni.

 

Mint mondta, a kiállításon mozdonyokat és vasúti járműveket, illetve a Közlekedési Múzeum gyűjteményének történeteit is be szeretnék mutatni. Kiállítanak egyebek mellett egy 424-es gőzmozdonyt, egy a Kandó Kálmán által tervezett, 1932-ben forgalomba állt V60-as villanymozdonyt, két M44-es tolatómozdonyt, egy Cmn személykocsit és egy 1935-ös Árpád gyorssínautóbuszt is.

 

E járművek szorosan kötődnek a helyszínhez, ugyanis a legendás Északiban javították őket. A tárlaton autók és motorkerékpárok is láthatók lesznek – azok, melyek a szomszédos Népligetben rendezett versenyek résztvevői voltak annak idején.

 

A szervezők azt ígérik, minden korosztály számára izgalmas múzeumpedagógiai foglalkozásokkal és rendezvényekkel is készülnek a helyszínen, ahol a világhírű építésziroda, a Diller Scofidio + Renfro tervezői munkája nyomán alakítják majd ki az új Közlekedési Múzeum épületét. Vitézy Dávid szavai szerint egy európai szinten is egyedülálló Közlekedési Múzeumot alakítanak ki, mely megidézi a régi múzeumot, ugyanakkor annál jóval nagyobb és látványosabb lesz, illetve sokkal több élményt is kínál majd a látogatóknak.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Fővárosi strandkörkép

A nyári melegben megtelnek a strandok és uszodák szerte Budapesten. Összegyűjtöttük a fővárosi és agglomerációban található strandokkal kapcsolatos tudnivalókat.

Lámpás kereszteződést sürget a kerületi jobboldal

Kevés olyan balesetveszélyes kereszteződése van Kispestnek, mint az Ady Endre út, Vas Gereben utca sarka. Sajnálatos módon egymást érik a balesetek. Van, aki szerint a közlekedési lámpa, van, aki szerint az elővigyázatosság segíthetne.

Kosz és káosz az Attila utcában

Kispest talán egyik legaggasztóbb állapotú része az Attila utca, amelynek rendezése úgy tűnik, kifog az önkormányzaton. Kosz, szemét, rendetlenség, és térfigyelő kamera, amely mintha azért lenne, hogy lehessen a lomokat valami alá pakolni.

Győri Ottmár, a Wekerletelep első gondnoka

144 éve ezen a napon született Győri Ottmár, a Wekerletelep utcahálózatának tervezője, az építkezés felügyelője, a telep első gondnoka.