A zord külső sokszor érző szívet takar. Nincs ez másként a szimfonikus metált játszó Echonald zenekarnál sem, akik legújabb, Változunk című albumuk minden eladott példánya után 1000 forinttal támogatják a kispesti fogyatékkal élőket és családjaikat segítő Gyöngyszemek Alapítványt.

Első hallásra szokatlan helyről kaphat segítséget a kispesti fogyatékkal élőket és családjaikat támogató Gyöngyszemek Alapítvány. Egy szimfonikus metál zenekar, az Echonald, legújabb, Változunk című lemezének eladási bevételéből 1000-1000 forintot ajánl fel az alapítvány által gondozottak nyári táborozásának támogatására.

 

 

– Először 2016-ban indítottunk hasonló mozgalmat, akkor a Pest Megyei Gyermek és Ifjúsági Alapítványt szerettük volna segíteni ugyanilyen módon a Színvilág című albumunkkal – mondta lapunknak Krajczár Ferenc, az Echonald zenekar énekes-basszusgitárosa. A zenekarvezető felidézte, hogy abban az évében részt vett egy jótékonysági rendezvényen, ahol azzal szembesült, hogy az emberek egy része egyszerűen elsétál bizonyos helyzetek és emberek mellett, ahelyett, hogy segítséget nyújtana. – Ezt az érzést írta le az akkori, Színvilág című albumunk mottója, ami annyit tesz, hogy „amit gyermekként színesnek látunk, az felnőtt életünkre megfakul”, mi pedig továbbra is látni szeretnénk a színeket, így elhatároztuk a zenekarral, hogy megpróbálunk valami módon segíteni – hangsúlyozta Krajczár Ferenc.

 

 

Ennek lett a második, de a zenekarvezető tervei szerint semmiképpen sem utolsó állomása, hogy idén a kispesti Gyöngyszemek Alapítványnak próbálnak segíteni. 

 

– Szabó-Geletta Katalinnal a koncertjeinken ismerkedtünk meg és sokat beszélgettünk, így mire megjelent a legújabb albumunk, már tudtuk, hogy az általa vezetett Gyöngyszemek Alapítványnak szeretnénk segíteni – mondta a zenész.

 

Főkép: Facebook

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Akikre büszkék lehetünk

Ünnepélyes keretek között, összesen 72-en vehették át elismeréseiket két egymást követő napon a Kispest önálló településsé válásának 150. évfordulója alkalmából tartott képviselő-testületi üléseken. A 2020-as és 2021-es esztendő kitüntető címeit a KMO-ban adták át azoknak, akik kiemelkedő munkásságukkal öregbítették Kispest hírnevét, illetve végezték vagy végzik munkájukat a kerületért, a kerületiekért. Mint az lenni szokott, az ünnepségen díszpolgárokat is avattak – összesen 6-an kapták meg a címet.

Tarjányi András, a kispestiek cipésze@0

Bizonyára nem túlzás, ha azt mondjuk, hogy Tarjányi András cipészt nem csupán Wekerlén, de egész Kispesten ismerik. Ő ugyanis tősgyökeres wekerlei, ráadásul 1992 óta javítja a kerületiek cipőit, táskáit és ápolja a lelküket. Véleménye szerint ugyanis egy jó cipész egy kicsit pszichológus is. Erről mi is megbizonyosodtunk, amikor nála jártunk…

A rendvédelmi szervek dolgozóit tüntette ki nemrég az önkormányzat

Az év rendőre Lakatos János rendőr zászlós, az év tűzoltója Soltész Péter…

„Minden, ami szemüveg, minden, ami javítás”

Az ország legkülönbözőbb pontjairól érkeznek a javítandó szemüvegek nap mint nap egy wekerlei családi házban kialakított műhelybe: itt él és dolgozik Csanaki György látszerész mester, aki hosszú évtizedek óta foglalkozik a szakmával – nemcsak a környékben élők nagy örömére. Jelenleg több mint 200 látszerész boltnak dolgozik, ugyanakkor sokan személyesen keresik fel a szakembert, aki a javításokat nemcsak precízen, hanem rendkívül gyorsan is végzi. Műhelye Wekerletelepen (1192 Budapest), a Mészáros Lőrinc utca 43. szám alatt található; bővebb információk a cikkben.