Browsing Category
Közélet
2254 posts
Polgármesteri túlsúly a médiában
Levélben kereste meg a Fidesz-KDNP frakcióvezetője Gajda Péter polgármestert, hogy saját hírein felül engedje megjelenni a Fidesz híreit is az önkormányzat weboldalán. Szathury Kolos azt írta: nem tartja etikusnak, hogy a weboldal csak a polgármester sikereként mutatja be a kispesti eredményeket. Dódity Gabriella polgármesterjelölt szerint a korábbi önkormányzati újság is teljesen megtévesztő.
Emberközpontú programot szeretnének a kispestiek
Ne a kövekről, hanem az emberekről szóljon a következő öt év Kispesten – értettek egyet az érdeklődők a Fidesz-KDNP képviselőjelöltjeivel és polgármesterjelöltjével a kormánypárt első lakossági fórumain. Dódity Gabriella ismertette polgármesteri programját, amelyben a közbiztonság, a munkahelyteremtés, a családok és a rászorulók segítése, és a lakóközösségek szűkebb környezetének rendbetétele alkotják a legfontosabb stratégiai pontokat, hiszen nem elég, ha az önkormányzat csak a négy-öt kiemelt térre figyel oda. A polgármesterjelölt elsőként a lakótelepi és felső-kispesti választókörzetek képviselőjelöltjeit, Fekete Márkot, Huczkáné Rózsa Esztert, Winbrechtinger Évát, Vidra Zoltánt, Szabó Istvánnét, Varró Zsoltot és Molnár Andrást mutatta be. Az első kettőt még két fórum követi, ahol a Fidesz-KDNP többi jelöltje is bemutatkozik.