Megújult a Deák gimnázium

Az uniós támogatásból kialakított európai színvonalú természettudományos labor elkészültét követően sokéves várakozás után az önkormányzat felújította a Deák gimnázium lépcsőházait és folyosóit.

Egyházügyi kérdésekről egyeztettek a vezetők

Kispestre látogatott Hölvényi György egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár.…

Megajándékozták az időseket

Masszázsfoteleket adományozott dr. György István főpolgármester-helyettes, országgyűlési képviselő két lakótelepen lévő kispesti idősotthon lakóinak. Mint ismeretes, a képviselő december elején megtartott jótékonysági gitárkoncertjén 2,5 millió forint gyűlt össze a kispesti és a kőbányai idősotthonok és klubok javára, az ajándékok nagy részét pedig már meg is vásárolták az intézmények által összeállított kívánságlista alapján.

Elismerés a rendvédelmi dolgozóknak

Ünnepélyes keretek között átadták a Kispest Közbiztonságáért elismerő címeket a rendvédelmi dolgozóknak.

Száz éves a Kós Károly Általános Iskola

Kopjafa állítással, valamint az iskola egykori tanulóinak műveiből nyílt kiállítással ünnepelte az önkormányzat vezetőssége, a tanárok és a diákok a Kós iskola fennállásának századik évfordulóját.

Karácsonyfa állítás a piacon

A Szivárvány óvoda ovisai és az önkormányzat vezetőssége közösen díszítettek karácsonyfát a kispesti piacon.

Támogatás a diákoknak

Összesen huszonöt felsőoktatásban tanuló kispesti diák részesülhetett dr. Halász Géza egyetemi tanár és vállalkozó által felajánlott egymillió kétszázötvenezer forint pénzjutalomban.

Átadták a focipályát az Ötvenhatosok terén

Befejeződött a műfüves futballpálya és a kültéri edzőterem kialakítása az Ötvenhatosok terén, melyet a Közpark Kft. valósított meg.

Fórum a kerület életéről

A Kispesti Uszoda fejlesztéséről, az Ady Endre út felújításáról és az Ötvenhatosok terén lévő műfűvel borított futballpályáról is tájékoztatást adtak a Forrásházban rendezett évzáró civil fórumon az alpolgármesterek és Mihály András a Közművelődési, Oktatási, Sport, Ifjúságpolitikai és Egészségügyi Bizottság elnöke.

Fellélegezhetnek a Derkovits Gyula utca lakói

Sebességkorlátozással, a teherautók kitiltásával és forgalomcsillapítással enyhítjük a Derkovits Gyula utca forgalmát – mondta dr. György István főpolgármester-helyettes az utca forgalmi terhelésének csökkentése kapcsán rendezett lakossági fórumon. Az ott élők kérésére kezdték meg a lehetőségek átfogó vizsgálatát; a vázolt intézkedések a lakók megelégedését szolgálják.