Browsing Category
Közélet
2254 posts
„Ugye mi ezt nem szeretnénk?”
Miután a nagy baloldali összefogásban kinyírták Burány Sándort, Gyurcsány azt szeretné, ha Arató Gergely lenne Kispest egyik országgyűlési képviselője. Ugye mi ezt nem szeretnénk? – vetette fel a kérdést közösségi oldalán Dódity Gabriella. A kispesti Fidesz-KDNP frakcióvezetője egy fotóval emlékeztetett: Arató egy irodában dolgozott egykori párttársával, Zuschlag Jánossal, aki ott működtette számlagyárát, amiért később bűnszervezet tagjaként, különösen nagy kárt okozó, folytatólagosan elkövetett csalás bűntette és más bűncselekmények elkövetése miatt több évet börtönben ült.
Bagdy Emőke is Földesi Gyulát tartja a legalkalmasabb jelöltnek
Az elismert klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta a választáson Fidesz-KDNP-s színekben induló Földesi Gyulát tartja a legalkalmasabbnak arra, hogy képviselje a kispestiek és pesterzsébetiek érdekeit az Országgyűlésben. Egyebek mellett lokálpatriotizmusa, szívóssága és a két kerület fejlődéséért tett eddigi erőfeszítései miatt buzdítja a választókat arra, hogy rá voksoljanak április 3-án.
Korrupciógyanús ügyekben vizsgálódnak a nyomozók
Gazdasági vesztegetés elfogadásának gyanúja miatt a Nemzeti Nyomozó Iroda is vizsgálódik a Wekerlén található Almavirág tér felújítása kapcsán. Bírósági tárgyalás, illetve jogerős ítélet a mai napig nem született, ám a feljelentő alvállalkozó szerint több millió forint közpénz tűnt el a munkálatok során.
Dódity Gabriella: Földesi Gyula személyiségével mindannyian csak nyerhetünk
A kispesti Fidesz-KDNP frakcióvezetője szerint az országgyűlési választáson kormánypárti színekben induló, általa jól ismert Földesi Gyula a legalkalmasabb képviselőjelölt a Kispest egy részét és Pesterzsébetet magában foglaló 16-os választókerületben. „Az emberek problémáira fogékony, megoldáskereső személyiségével mindannyian csak nyerhetünk” – egyértelműsítette Dódity Gabriella.
Sokunk kedvenc meseírója szerint is Földesi Gyula a legalkalmasabb jelölt a 16-os választókerületben
Juhász Magda meseíró és költő Wekerlén nőtt fel és él mind a mai napig, éppen ezért szívügyének tekinti a történelmi kerületrész sorsát. Ezért is buzdítja az itt élő választókat arra, hogy április 3-án a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselőjelöltjére, Földesi Gyulára adják le szavazatukat, hiszen az ő személye garancia arra, hogy nemcsak Wekerle, hanem szeretett hazánk sorsa is jó kezekben lesz.
Az FTC magyar válogatott labdarúgója is Földesi Gyulát ajánlja
Botka Endre, a Ferencvárosi TC labdarúgója, a magyar válogatott jobbhátvédje úgy véli, a fideszes Földesi Gyula a legalkalmasabb országgyűlési képviselőjelölt a Kispest egy részét és Pesterzsébetet magában foglaló 16-os választókerületben.
Alkotásra buzdít a katasztrófavédelem
A hagyományokhoz hűen idén is meghirdeti óvodásoknak és iskolásoknak szóló alkotói pályázatát az Országos Tűzmegelőzési Bizottság. Ezúttal olyan alkotásokat várnak, amelyek a tűzmegelőzés és a tűzvédelem fontosságát ábrázolják. A szervezők ígérete szerint a díjazottak értékes nyereményekkel és életre szóló élményekkel is gazdagodnak majd.