Nyomoznak a kispiac közösségi helyisége kapcsán is

Mint köztudott, több gazdasági bűncselekmény gyanúja miatt is nyomoz a Nemzeti Nyomozó Iroda immár négy éve, részben az akkor kirobbant hangfelvételeken is hallottak alapján. Most egy lakossági feljelentés alapján információink szerint megindították a nyomozást a wekerletelepi kispiac közösségi helyiségének kapcsán is.

Tizentúli gazdikeresők

Idős, a főváros gyepmesteri telepéről származó gazdátlan kutyák kaptak tápot és gyógyszereket, de kétség kívül a legnagyobb segítség mindnek egy gazda lenne.

Kosz és káosz az Attila utcában

Kispest talán egyik legaggasztóbb állapotú része az Attila utca, amelynek rendezése úgy tűnik, kifog az önkormányzaton. Kosz, szemét, rendetlenség, és térfigyelő kamera, amely mintha azért lenne, hogy lehessen a lomokat valami alá pakolni.

Félmilliárdért vásárol lakásokat az önkormányzat

Annak ellenére, hogy az elmúlt években rendre arról hallottunk, a kormány kivérezteti az önkormányzatokat, a kispesti fél milliárd forintért vesz új építésű társasházi lakásokat. Éles fordulat ez, hiszen az elmúlt években épp az önkormányzati lakások eladása zajlott, százas nagyságrendben. Pályázatot írt ki az önkormányzat, amelyre a kerületben társasházat építők ajánlhatták ingatlanjaikat megvételre az önkormányzatnak. A baloldali városvezetés mintegy félmilliárdot költ majd új lakások vásárlására, ami azt teljességgel cáfolja, hogy a kormány miatt nincs semmire forrás a kerületben, de emellett éles váltást is jelent a lakásgazdálkodásban.

Folyamatosan újulnak meg a kerületi oktatási intézmények

Míg az önkormányzati időkben volt, hogy a törött csempéket sem javították meg, volt, ahol évtizedeken át még tisztasági festésre sem fordítottak pénzt, és nem egy intézményben vödrökben gyűjtötték az esővizet, ütemezett és nagyszabású felújítási programot hajt végre a kormányzati Külső-Pesti Tankerületi Központ.

10 millióba került, még sincs nyitva

Nagy bajba kerül, aki a Kossuth téren közvécét keres, ugyanis hiába szavazták meg a Felső-Kispesten élők az önkormányzat által meghirdetett közösségi költségvetésben, az megnyitása óta tulajdonképpen zárva van. Pedig méregdrágán készült, a kivitelező nem volt más, mint a kiszivárgott felvételen Lackner Csaba által megnevezett vállalkozó, Somogyi Lászlóné (egyes hírek szerint csak volt) férje.

Társasházak szaporodnak gombamód

A baloldal sorra értékesíti a kispesti telkeket, parkokat, de volt, amelyik ingatlan furcsa csere útján került végül az egykori Mr. Negyven százalék haveri köréhez – így épülnek Kispesten gombamód a társasházak. Legutóbb a Városháza előtti kis park eladásáról döntött az önkormányzat, a lakókat egy cetlin tájékoztatta egy ismeretlen: ott is társasház fog épülni.

Rózsakert helyett földtúrás: Ezzel köszöntötte Karácsony a 150. éves Budapestet

Tavasszal még úgy volt, hogy Karácsony Gergely 3200 rózsatövet ültet a Gellérthegyen, az általa létesítendő Rózsakertben. Az elképzelés Budapest 150. születésnapjára készült volna, de ezt is elbaltázta a főpolgármester, mert a november 7-i nagy napon, csak feltúrt területet találtunk, rózsák nélkül.

Hunyadi utcai lakók: NEM ITT kell a bicikliút!

Nem adják fel küzdelmüket a Hunyadi utcában élők, akiknek mindennapjait keserítette meg Gajda Péter és Karácsony Gergely kétirányú biciklisávja. A helyzet szomorúsága, hogy senki sem a kerékpárosok ellen harcol, hanem azt tartják elfogadhatatlannak, hogy a kispesti polgármester egy éve magasról tett a kéréseikre, és azt sem értik, miért ezen a rendkívül forgalmas szakaszon kellett kialakítani a sávokat, hiszen erre tökéletes lett volna bármelyik, gyér forgalmú párhuzamos utca.

Temetőmutyi: 70 milliós jogtalan kifizetés, kamu teljesítésigazolás, el nem végzett munkák, feljelentés csalás miatt

Az elmúlt hónapokban a budapestiek legtöbbje láthatta a temetők állapotát; gondozatlan zöldfelület, szemét, zöldhulladék, letört ágak, összetört sírkövek. Mindeközben aggasztó hírek láttak napvilágot: a temetők zöld felületét karban tartó cégnek kamu bizonylatok mentén fizettek ki el nem végzett munkákat, a temetkezési divízió munkatársai pedig nyilatkozatba tették: élet- és balesetveszélyesek a temetők, azok állapotáért semmiféle felelősséget nem vállalnak.