Kispest baloldali országgyűlési képviselői a családok védelme ellen szavaztak

Sokadszorra szavazott a családok ellen a magyar baloldal, köztük Kispest baloldali országgyűlési képviselői. Burány Sándor (MSZP-Párbeszéd) és dr. Hiller István nem támogatták a családvédelmi Alaptörvény módosítást, amely védi a házasságot, a gyermekek háborítatlan fejlődéséhez való jogát és amely rögzíti: az anya nő, az apa férfi.

Több éves csúszással, de megvalósulhat a jobboldal javaslata

Két éve leszavazta, most mégis – saját ötletként tálalva – multifunkciós ovi-sport pályákat építene a baloldali városvezetés két kispesti óvodában, a Gyöngykagylóban és Napraforgóban. Az ötletet 2018-ban Dódity Gabriella (Fidesz-KDNP) önkormányzati képviselő javasolta, miután egyeztetett az óvodák vezetőivel, akik támogatták a kezdeményezést.

„Hiszek az erős közösségben”

Közigazgatásért felelős államtitkárként dolgozik tovább dr. György István, így dr. Pap Sándor viszi tovább a választókerületi elnöki feladatokat Kispest északi részén; amolyan kormányzati kapcsolattartóként szolgálja mostantól a Kispest Ady Endre úttól északra eső részén élőket. Dr. Pap Sándor 2010 óta alpolgármesterként dolgozott Kőbányán, jelenleg a kerület tanácsnoka; jól ismeri a lakótelepek problémáit.

A kispesti baloldal újból megmentheti Kránitz Krisztiánt?

Olyan hírek járják, hogy Kránitz „Miszter 40 Százalék” Krisztián vagyonkezelő (VAMÜSZ) igazgató lehet a VAMÜSZ Gazdasági Ellátó Szervezetbe olvadásával létrejövő önkormányzati szervezet igazgató-helyettese, erről Dódity Gabriella (Fidesz-KDNP) önkormányzati képviselő számolt be közösségi oldalán. Emlékezetes, a legutóbbi testületi ülésen a baloldali többség nemmel szavazott Kránitz azonnali menesztésére, most pedig, ha ez igaz, újabb mentőövet dobnak Kránitznak.

Zacskóból adott kölcsön 20 milliót még képviselőként Kránitz Krisztián

Nem tüntette fel a vagyonnyilatkozatában Kránitz „Miszter 40 Százalék” Krisztián vagyonkezelő igazgató, hogy készpénzben 20 millió forintot meghaladó kölcsönt adott egy vállalkozónak, amikor még szocialista önkormányzati képviselő volt 2017-ben – tudta meg a Magyar Nemzet. Mint ismeretes, nemcsak ez, hanem Kránitz spanyolországi luxusnyaralója is kimaradt a vagyonnyilatkozatból. Kránitzot ugyan kiszavazta a kispesti MSZP tagsága a képviselőjelöltek közül, mégis él, mint hal a vízben a vagyonkezelő élén. Gajda Péter egyszemélyi döntésének köszönhetően dupla fizetést kap igazgatóként, a baloldali képviselők pedig attól is megmentették legutóbb, hogy azonnal menesszék.

Lackner szerint csak rágalom, hogy drogozik

Büntetőeljárást indított rágalmazásért Lackner Csaba Dódity Gabriella ellen, mert szerinte a Fidesz-KDNP-s képviselő azt a képet festette róla egy facebook hozzászólásában, mintha ő drogozna. Dódity Gabriella lapunknak úgy fogalmazott: kíváncsian várja a november 25-ei tárgyalást, és egyben várja Lacknertől, hogy saját magát is feljelentse, hiszen az egész országot bejárt videón épp, hogy ő festi azt a képet magáról, mintha valami fehér port fogyasztana.

A kispesti baloldal sofőre kitálalt, megerősítette a felvételek valódiságát is

Arcát és nevét is vállalva erősítette meg a korrupciógyanúba keveredett kispesti baloldal egykori sofőrje, hogy a Lacker Csaba (ex-MSZP) nevével fémjelzett video- és hangfelvételek valódiak, az azokon elhangzott számtalan súlyos állítással együtt. A Lackner Csabával száznál is több közös bulin részt vevő V. Ákos ezzel romba döntötte a Lacknert felismerni nem nagyon akaró kispesti baloldal védekezését, miszerint a felvételek manipuláltak.

Látszatintézkedések és hakni, valódi átláthatóság helyett

Miközben a korrupciógyanúba keveredett kispesti baloldal, és szövetségesük, Paróczai Anikó (Momentum) valódi eredmények helyett „elkoptatta” az átláthatóság fogalmát az utóbbi egy évben, addig pont e kérdés kapcsán már a nyilvánosság elé került, mennyire marják egymást a hatalomért összetákolt baloldali koalíció tagjai.

Nemmel szavazott a baloldal Kránitz menesztésére is

Nemmel szavazott a baloldal arra a képviselő-testületi ülésen, hogy azonnali hatállyal menesszék Kránitz Krisztiánt a vagyonkezelő éléről. Ezt követően leszavazták az önkormányzati cégek, köztük a vagyonkezelő és a Közpark Kft. átalakítására tett saját javaslatuk határidejét és mikéntjének részleteit is. Csak arról döntöttek, hogy a két cégből egy lesz, de ez is csak úgy csúszott át, hogy miután leszavazta azt a képviselő-testület, Gajda Péter új szavazást rendelt el, ahol Lackner a nem gomb helyett már igent nyomott. Baloldali színjáték tanúi lehettünk a javából a képviselő-testületi ülésen.

Ismét adót emelt a városvezetés@1

Jelentős mértékű építményadó emeléssel terheli a kispesti vállalkozásokat a baloldali városvezetés azok után, hogy a veszélyhelyzet ideje alatt budapesti viszonylatban is az egyik legkevesebb segítséget nyújtotta nekik. Eközben ismét megjelent egy plusz több tízmillió forintos tétel a kommunikációs költségek soron.