Magyarellenes kirohanásairól hírhedt a Momentum

Csak az elmúlt évben több alkalommal is rárontott a magyarságra, a nemzeti összetartozásra a balliberális Momentum, amelyet Kispesten a számos önkormányzati bizottságot elnöklő, vagy alelnöklő, a kispesti baloldal korrupciógyanúja ellen eddig csak látszatharcot vívó Paróczai Anikó (képünkön, balra) képvisel.

Burány Sándor és dr. Hiller István nem támogatták a magyar emberek védelmét

Kispest országgyűlési képviselő azok után, hogy a múlt héten elgáncsolták, hogy az Országgyűlés sürgősséggel tárgyalhassa a koronavírus elleni védekezésről szóló törvényt, most nem szavazták meg a magyar emberek életét és egészségét védeni célzó jogszabályt.

Kispest országgyűlési képviselői is nemmel szavaztak

Burány Sándor (MSZP-P) és dr. Hiller István (MSZP) is nemmel szavaztak, hogy az Országgyűlés sürgősséggel tárgyalhassa a koronavírus elleni védekezésről szóló törvényt, amely meghosszabbítaná a veszélyhelyzetet és gyors védekezési intézkedések meghozatalát tenné lehetővé a kormánynak.

A baloldal vállalkozója az igazságtól köpköd?

Úgy tudjuk, igencsak megviselte a szocialista önkormányzati képviselő, Somogyi Lászlóné vállalkozó volt férjét a tavaly ősszel kirobbant Lackner-féle korrupciós botrány, amelyben ő is érintett lehet. A vállalkozó az utóbbi években milliárdos nagyságrendben nyert önkormányzati megbízásokat és cégének 2014-ig Somogyi Lászlóné (MSZP) is a tagja volt. De az érdekeltségébe tartozó Compassion Kft. is sorra nyerte magát munkákkal az utóbbi években.

Eddig csak látszateredményekre futotta a Momentumnak@3

Továbbra sem válaszolt az önkormányzat több közérdekű adatigénylésünkre, némelyikre több mint egy éve, noha október óta már van Kispestnek átláthatóságért is felelős tanácsnoka a momentumos Paróczai Anikó személyében. Úgy látszik, nem igyekszik előmozdítani, hogy az önkormányzat ténylegesen átláthatóbban működjön.

Vizsgálják a baloldal gyanús ügyleteit

A baloldalhoz köthető vállalkozó, Somogyi Lászlóné (MSZP) önkormányzati képviselő volt férjének érdekeltségébe tartozó cégeket, az általuk elnyert konkrét munkákat, de a kaotikus önkormányzati lakásállományt, lakásgazdálkodást, ezen belül a Kránitz „Miszter 40 Százalék” Krisztián vezette vagyonkezelő megbízásából 7,5 millió forintért hanyagul felújított Batthyány utcai önkormányzati lakást is vizsgálja majd a Lackner-féle korrupciógyanús ügyet vizsgáló önkormányzati bizottság. A bizottság elnöke, az LMP-s Ferenczi István egyébként havi 70 ezer forintért vizsgálja majd a kispesti baloldalt terhelő korrupciógyanút, miután nem mondott le tiszteletdíjáról.

Mennyire lehet hatékony a Lackner-ügyet vizsgáló bizottság?@0

A baloldal volt frakcióvezetője és az önkormányzat ingatlaneladásait ellenjegyző ügyvéd is tagja a Lackner-féle botrányt vizsgáló bizottságnak, amely február végén megkezdte munkáját. A vizsgálódásban a Fidesz-KDNP részéről résztvevő Fekete Márk és Dódity Gabriella szerint fontos arra ügyelni, hogy a bizottsági munka ne sértse az ügyben jelenleg is zajló nyomozások érdekeit és sikeres kimenetelét.

Lackner a törvényesség és a lejáratás miatt aggódik

Kétségbe vonja a Kispest valaha volt legnagyobb korrupciós botrányát vizsgáló önkormányzati bizottság törvényességét a botrányt kirobbantó Lackner Csaba (ex-MSZP), aki szerint az csak a politikusok „egymás elleni lejárató kampányának eszköze” lehet. Mint ismert, a volt szocialista botrányhős az önkormányzati választás előtt nyilvánosságra került felvételeken maga mellett korrupciógyanúba keverte Gajda Pétert, Burány Sándort, Kránitz Krisztiánt és Somogyi Lászlóné volt férjét is.

Felállt a Lackner-ügyet vizsgáló bizottság, majd a baloldali többség „kiherélte”

A tervezett 6 helyett csak 3 hónapig végezheti munkáját a Lackner-féle korrupciós botrányt kivizsgáló bizottság, amely a baloldali többség döntése értelmében zárt ajtók mögött ülésezik csak. A Gajda Péter vezette balliberális szövetség (Momentum-DK-MSZP-Párbeszéd) ugyanakkor az áltáthatóságért sem sietett tenni, hiszen a baloldali többség már az illetékes bizottságok ülésén levette a testületi ülés napirendjéről az önkormányzati cégek és intézmények vagyongazdálkodási struktúrájának átalakítását.

Mindketten Gajda Pétert támogatták, a Momentum és az LMP mégis a Fideszre mutogat

A kispesti baloldalt korrupciógyanúba keverő Lackner-botrányt vizsgáló bizottság elnöke, Ferenczi István nem emelt szót az előző ciklus gyanús ügyei kapcsán, amelyeket a Fidesz-KDNP a nyilvánosság elé tárt, és a választási kampányban az LMP is Gajda Pétert (MSZP) támogatta. A Momentum pedig Lackner Csaba politikai szövetségeseként indult az önkormányzati választáson. Most pedig mindkét baloldali párt a Fideszre mutogatva próbálja palástolni saját felelősségét, miközben úgy tesznek, a kispestieket megtévesztve, mintha ténylegesen vizsgálódnának az ügyben.