Kispest országgyűlési képviselői a családok ellen szavaztak@0

Burány Sándor és dr. Hiller István nem szavazták meg a családtámogatásokra minden eddiginél több forrást biztosító jövő évi költségvetést, ahogy korábban más családpolitikai intézkedéseket sem. Gajda Péter pedig ezeket a baloldali politikusokat támogatta tavaly az országgyűlési választási kampányban, még jogsértéstől sem riadva vissza.

Kampány van: terveket ígérnek Gajdáék a Kossuth téri piacra

Hiába küzd évek óta a Fidesz-KDNP frakció a szétesőben lévő Kossuth téri piac felújításáért, a szocialista Gajda Péter vezette baloldali városvezetés mindeddig nem mutatott fel egy használható tervet sem annak megújítására. De csodák csodájára a napokban, közel az önkormányzati választás előtt ígéretet tett a tervek elkészítésére. Holott Dódity Gabriella (Fidesz-KDNP) fejlesztéspolitikai tanácsnok már 2015-ben kezdeményezte, hogy készüljön egy átfogó fejlesztési terv és koncepció, de előterjesztését csaknem nyolc hónapig napirendre sem vették. Azóta is látszatintézkedésekkel próbálják Gajdáék mutatni, hogy foglalkoznak a piac ügyével.

Legkésőbb nyár végére elkészül az Egészségügyi Intézet aulája

Hamarosan végre méltó körülmények fogadják a betegeket az Egészségügyi Intézet aulájában is, miután a sok halogatás után a baloldali városvezetés úgy döntött: a kampányévben nekiállnak a munkálatoknak. Igaz, a felújítást a tavalyi évre ígérték, ráadásul elpuskázták a lehetőséget, hogy plusz forrást kapjon a kerület. Vagyis akár a dupláját is elkölthette volna a felújításra a városvezetés, de most kizárólag önkormányzati büdzséből végzik a munkálatokat.

Újra jogot sértettek Gajdáék?

Már többször bizonyította Gajda Péter (MSZP) polgármester, hogy mennyire fontos számára a kommunikáció, hiszen évente több száz milliót költ rá a kerület költségvetéséből, és a büdzsé évről-évre növekszik. A baloldali képviselők népszerűsítése érdekében a jogsértéstől sem riadt vissza az országgyűlési választás kampányában, és most nagyon úgy tűnik, hogy akár újabb jogsértés árán is, de biztos kezekben akarta tudni a kerületi önkormányzati újságok kiadását.

Újabb világversenyt rendez a magyar főváros

Budapest rendezheti a 2022-es cselgáncs-világbajnokságot – jelentette be csütörtökön Marius Vizer, a sportág nemzetközi szövetségének (IJF) elnöke.

Csatlakozzunk a műanyagmentes júliushoz!

A műanyagmentes július lényege, hogy egy teljes hónapon át nemet kell mondani az egyszer használatos műanyagokra, helyettük pedig tartósabb alternatívát kell keresni és használni. A műanyagmentes július elnevezésű kezdeményezést nyolc évvel ezelőtt indította útjára az ausztrál Plastic Free Foundation, azóta több mint 170 országban vitték tovább, köztük Magyarországon is. A mára sokmilliós nemzetközi követőtábort megmozgató akciót a lassan lebomló műanyagok pusztító környezetkárosítása miatt találták ki a fenntarthatóságért küzdő civilek.

Vízilabdázz és búvárkodj a Dagályban

Az úszás mellett a vízilabdázást és a búvárkodást is ki lehet majd próbálni szerdán a megújult Dagály-fürdőben, ahol a Budapest 2019 Európa Sportfővárosa programjának keretében válogatott úszókkal, valamint olimpiai és világbajnok vízilabdázókkal is találkozhatnak az érdeklődők.

Dódity Gabriella a kormánypártok kispesti polgármesterjelöltje

Egyhangú döntés született a Fidesz fővárosi választmányának szerdai ülésén a kormánypártok kerületi polgármesterjelöltjeiről – közölte a Fidesz.

Az ellenzéki főpolgármester-jelöltek becsapják az embereket@0

Az előválasztási ceremónia nem a választás törvényes szabályai szerint történik. Az egész dolog választásnak álcázott marketingtevékenység – írta a Magyar Nemzetben megjelent nyílt levelében Tarlós István. A főpolgármester rámutatott, hogy a Gyurcsány Ferenc árnyékában lévő Kálmán Olgától és Karácsony Gergelytől csekély önállóságot lehet várni. Tarlós István szerint Kálmán Olgának láthatólag fogalma sincs az önkormányzati rendszer működéséről, de talán még az önkormányzati törvényről sem. Arra is kitért, hogy a két balliberális jelölt felelőtlen ígéretei nem mutatnak realitást, és a közlekedéssel kapcsolatos elképzeléseik pár hónap alatt csődbe vinnék a BKV-t.

Megújulnak a balatoni szabadstrandok

Összegyűjtöttük a Balaton szabadstrandjainak listáját. Ezek az ingyenesen használható fürdőzőhelyek a kormány és a Magyar Turisztikai Ügynökség programjában 2030-ra teljesen megújulhatnak és modernizálódhatnak.