Közel egymilliárdba kerülne az iskolák és óvodák rendbetétele

Napirendre került a kerületi bölcsődék, iskolák és óvodák állapotáról készült beszámoló, amelyet Dódity Gabriella (Fidesz-KDNP) fejlesztéspolitikai tanácsnok javaslatára készített az önkormányzat. Az irományban a vagyonkezelő is elismeri, hogy közel 900 millió forint fejlesztés volna indokolt az oktatási, nevelési intézményeinkben, ebből több hiányosságra a hatósági ellenőrzésekkor derült fény. Gajda Péter (MSZP) tíz év polgármesterséggel a háta mögött arra tett javaslatot, hogy ezentúl ésszerűen végezzék a felújításokat. A piacok fejlesztésével, és a közterületi szemétgyűjtők bővítésével azonban nem akart foglalkozni a városvezetés, az erről szóló javaslatokat napirendre sem vették.

Elfogták a 99-es buszon késsel fenyegetőzőket

A három gyanúsított azért bántalmazta a sértettet, mert az felszólalt, hogy ne inzultálják az utasokat.

Átadták Kispest közbiztonságáért járó díjakat

Évek óta hagyomány, hogy év végén az önkormányzat és a városvezetés elismerését fejezi ki, azon rendőröknek, tűzoltóknak és polgárőröknek, akik abban az évben a legtöbbet tettek a XIX. kerület biztonságáért és nyugalmáért.

Befejeződött az Almavirág tér felújítása

Rá sem lehet ismerni a megújult Almavirág térre, amelyet a wekerlei civilek munkájának eredményeként építettek újjá. A már régóta indokolt felújításról lemondott volna a városvezetés, csak politikai nyomásra kerülhetett végül be az idei költségvetésbe.

Vigyen egy könyvet ajándékba karácsonyra

Csatlakozzon Ön is a Kispesti Társaskör minden kispesti lakos számára ingyenes könyvklubjához, és legyen részese a kalandoknak – szól az egyesület felhívása. Az olvasás ugyanis az, ami betűről betűre fejleszti az ember fantáziájának birodalmát. Napjainkban a könyv méltatlanul elhanyagolt „intézmény” – éppen ezért vegyük kezünkbe a Könyvet. A könyvet, ami vidám történeteket mesél, ami elrejtett világokba kalauzol, ami lélekszaggató drámákat mutat meg nekünk… Ráadásul december 19-én, szombaton délelőtt ingyen elhozhatjuk az áhított olvasmányt.

Nem vették napirendre a fideszes előterjesztéseket

Mind a kispesti piacok állapota sürgető probléma, mind pedig az a tény, hogy Kispest közterületein nincsen elegendő szemetes és kutyaürülék tároló. A Fidesz-KDNP képviselőcsoportja ezekre szeretné megtalálni a megoldást a decemberi testületi ülésen – ám a Kispest.hu oldal alapján napirendre sem vették ezeket. A testületi ülésen még dönthetnek úgy, hogy tárgyalásra érdemesnek tartják a javaslatokat.

Idén is kispesti gyerekekért zenél a kormánymegbízott

Immár ötödik alkalommal ad jótékonysági koncertet dr. György István kormánymegbízott a Póka Egon Experience-szel Kőbányán, amelynek bevételét az előző évekhez hasonlóan kőbányai és kispesti rászorulók javára ajánlják fel. Idén hátrányos helyzetű gyerekek nyári táborozására, illetve az Eszterlánc bölcsőde sószobájának kialakításához várják az adományokat az egyébként ingyenes koncerten Kőbányán, a KÖSZI-ben most péntek (12.04) este, 7 órától.

Gajdics Ottó: a magyar sajtószabadság páratlan

Gajdics Ottót a Magyar Idők napilap munkatársát látta vendégül a Wekerlei Polgári Egyesület.

Véradást szervez a Kispesti Társaskör

Segítsen Ön is! Adjon vért! Mentsen életet!

Sándor György nem élvez, inkább élveztet

A Nemzet művésze címmel kitüntetett, Kossuth- és Jászai Mari-díjas Sándor György “humoralistát” senkinek sem kell bemutatni. Sikeresen alakította a televíziós kabaré kifejezésrendszerét. Publikált többek között az Új Magyarország és a Magyar Nemzet napilapokban. De vajon ő hogyan éli meg a sikert?