Álszent módon történethamisítással vádolta meg Gajda Péter (MSZP) polgármester Dódity Gabriella (Fidesz-KDNP) önkormányzati képviselőt, amiért a rendvédelmi dolgozók kitüntetése kapcsán olyan fotókat tett ki, amelyeken Gajda nem szerepelt. Miközben épp a napokban szavazta le a baloldal a Fidesz-KDNP kezdeményezését, hogy ők is helyet kaphassanak az önkormányzati felületeken.

Tudathasadás. Gajda magát hiányolja a Fidesz-KDNP frakcióvezető Facebook oldalán, miközben az önkormányzat közpénzből fenntartott tábláján nemes egyszerűséggel le van vágva a jobboldali frakció

 

„Olyan piti dolog a történethamisítás” – kommentelte Gajda Péter nemrég néhány őt is ábrázoló fotó kíséretében Dódity Gabriella közösségi oldalán. A polgármester ezzel a gúnyos bejegyzéssel arra utalt, ő maga nem látszik egyetlen egy fotón sem a jobboldali képviselő által kitett posztban, ugyanis saját magáról tett fel oda néhány képet. Nem sokáig kellett várni a válaszra. Dódity Gabriella úgy fogalmazott:

 

„pont olyan piti, mint az önkormányzat kommunikációs felületei, amelyeken nem létezik a Fidesz-KDNP frakció :D, pont olyan piti, mint az önkormányzat közterületi hirdetőtáblái, amelyeken le van vágva a frakciónk…:D”

 

Utóbbit a képviselő egy fotóval is illusztrálta, amelyen valóban elképesztő, de a közpénzből fenntartott táblán a képviselő-testületi ülésről szóló beszámoló fotójáról nemes egyszerűséggel le van vágva a Fidesz-KDNP frakció. Itt még akár legyinthetnénk is, hogy nem először reklamálnak a baloldali politikusok olyan dologért, amelyet ők maguk csinálnak. De a dolog pikantériája még csak ez után következik. Gajda Péter épp pár nappal azt követően reklamált, és hiányolta saját magát a fideszes képviselő közösségi oldalának bejegyzéséből, hogy ő maga és frakciótársai is leszavazták a Fidesz-KDNP frakció azon kezdeményezését, hogy a választási eredmények arányában szerepeljenek a pártok önkormányzati képviselői az önkormányzat kommunikációs felületein, így a Fidesz-KDNP frakció is kapjon helyet mindenhol, közöttük az ominózus közterületi tájékoztatótáblákon is.

 

Gajda magát hiányolja a fideszes képviselő közösségi oldalán, miközben Vinczekkel együtt nemmel szavazott arra, hogy a Fidesz-KDNP frakció is helyet kapjon a közpénzből fenntartott önkormányzati kommunikációs felületeken. Varga Attila, a Párbeszéd képviselője egész egyszerűen kikapcsolta a gépét a szavazáskor. (Pirossal a nemmel szavazók, sárgával a tartózkodók, zölddel az igen gombot nyomók neve látható.)

 

„pont olyan piti, mint az, hogy ideteszed ezt a kommentet, miközben alig két hete szavaztátok le, hogy kapjunk mi is helyet az önkormányzat kommunikációs felületein :D” – írta Dódity Gabriella képviselő.

 

Gajda szerint az piti, hogy ő maga nem szerepel a fideszes képviselő közösségi oldalán a képeken. Mintha nem lenne elég kommunikációs felülete a kerületben; ha valaki akarja, akkor sem tudja a vigyorát kikerülni. Szerintünk meg a hatalmas egón túl az piti, hogy mindezt úgy veti a Fidesz-KDNP-s képviselő fejére, hogy ő maga közpénzből fenntartott kommunikációs felületeken nem ad helyet más képviselőknek, és az aránytalanságért a választási eljárás során már több százezer forintos pénzbírsággal is sújtották az önkormányzatot.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Fővárosi strandkörkép

A nyári melegben megtelnek a strandok és uszodák szerte Budapesten. Összegyűjtöttük a fővárosi és agglomerációban található strandokkal kapcsolatos tudnivalókat.

Lámpás kereszteződést sürget a kerületi jobboldal

Kevés olyan balesetveszélyes kereszteződése van Kispestnek, mint az Ady Endre út, Vas Gereben utca sarka. Sajnálatos módon egymást érik a balesetek. Van, aki szerint a közlekedési lámpa, van, aki szerint az elővigyázatosság segíthetne.

Kosz és káosz az Attila utcában

Kispest talán egyik legaggasztóbb állapotú része az Attila utca, amelynek rendezése úgy tűnik, kifog az önkormányzaton. Kosz, szemét, rendetlenség, és térfigyelő kamera, amely mintha azért lenne, hogy lehessen a lomokat valami alá pakolni.

Győri Ottmár, a Wekerletelep első gondnoka

144 éve ezen a napon született Győri Ottmár, a Wekerletelep utcahálózatának tervezője, az építkezés felügyelője, a telep első gondnoka.