Sport és az önzetlen segítség ötvözete az N-Tone Event Értékmozaik Sárkányhajó Fesztivál. Idén is a Velencei–tavon található Sukorói Evezőspálya adott otthont a jótékonysági programnak, ahol több szám gyermek és fogyatékossággal élő ember töltött el egy csodálatos napot. Dódity Gabriella (Fidesz-KDNP) önkormányzati képviselő munkatársaival és barátaival önkéntesként vett részt az eseményen, ahol a 4-es számú kikötőnél segítette a sárkányhajóba be- és kiszállást.

Számos program és nyárias idő fogadta az otthonban lakó gyermekeket és a fogyatékossággal élőket az N-Tone Event Értékmozaik Sárkányhajó Fesztiválón Sukorón. A jótékonysági program fő attrakciója a sárkányhajó versenyszám volt, a délelőtti szél miatt, csak délután egyetlen futamra volt lehetőség, de a résztvevők így is élvezték a hobbievezést a Velencei–tavon.

 

 

A be- és kiszállást önkéntesek segítették, hiszen a legtöbb evezős fogyatékossággal éli a mindennapjait, többen közülük kerekesszékhez van kötve.

 

 

 

A rendezvényen részt vettek államilag gondozott gyerekek, akik boldogan utaztak le egy ilyen izgalmas programra, ahol nemcsak a sárkányhajót próbálhatták ki, de erős és ritka motorkerékpárokra is felülhettek, és elektromos autó karaván vitte őket körbe a helyszínen. A program alaphangulat a színpadon fellépő zenekarok és művészek adták meg.

 

 

 

Ritkán adatik meg, hogy valaki kipróbálhat egy 12, 5 méter hosszú sárkányhajót, melyet elől sárkányfej, hátul sárkányfarok díszít. Egy hajóban egyszerre húszan tartózkodnak, ebből kettő embernek az irányítás a feladata. Hátul helyezkedik el a kormányos, elől pedig egy dobos üti az evezési ütemet.

 

 

 

A rendezvényen profi kormányosok segítették az amatőr evezősöket, és az önkéntesek munkája hozzájárult a könnyed be és kiszálláshoz a hajóba. Dódity Gabriella (Fidesz-KDNP) és munkatársai a 4-es kikötőnél nyújtottak segítséget, az önkormányzati képviselő boldogan segítette fel a mentőmellényt az evezősökre, adta kezükbe a lapátot vagy éppen kötötte ki a parthoz a sárkányhajót.

 

 

Az eseményen részt vett a kispesti trolivezető Brandt Viktor is, akit a legtöbben Álomszállítóként ismernek. Viktor kimondottan arra a napra bérelt egy gyönyörű motort, hogy a résztvevőknek örömet szerezzen. 

 

 

Aprópénzből valósul meg Viktor álma

 

Immár kétmillió forintot gyűjtött össze a kispesti Brandt Viktor. Az Álomszállítóként híressé vált trolibuszvezetőnek hatmillió forintra lenne szüksége ahhoz, hogy megvásárolhasson és átalakítson egy olyan Mercedes Sprinter mikrobuszt, ami alkalmas mozgássérültek szállítására. „Sok kicsi, kocsira megy!” szlogennel szólítja meg az embereket, aki 2.015 forintos csekkeket nyomtattatott ki, és helyezett el postákon és különböző helyeken a városban, hogy megvalósítsa a mozgáskorlátozottak álmát. A trolibuszvezető szabadidejében kerekesszékes embereken segít, szállítja őket vagy éppen jótékonysági akciókat szervez a megsegítésükre. Jelenleg egy Mercedes Sprinterre gyűjt, hogy a rászorultak könnyebben eljussanak különböző programokra. További infók: alomszallito.hu

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Lámpás kereszteződést sürget a kerületi jobboldal

Kevés olyan balesetveszélyes kereszteződése van Kispestnek, mint az Ady Endre út, Vas Gereben utca sarka. Sajnálatos módon egymást érik a balesetek. Van, aki szerint a közlekedési lámpa, van, aki szerint az elővigyázatosság segíthetne.

Fővárosi strandkörkép

A nyári melegben megtelnek a strandok és uszodák szerte Budapesten. Összegyűjtöttük a fővárosi és agglomerációban található strandokkal kapcsolatos tudnivalókat.

Megújult a nyugdíjasház

Harminc milliós pályázati forrással kiegészítve energetikai felújításon esett át a Kispesti Nyugdíjasház.…

Idén is Kispesten járt a Mikulás

Immár évtizedes hagyomány, hogy minden december elején ajándékokkal lepik meg a kispesti családsegítő által kiválasztott kispesti gyerkőcöket.