Július 2. a magyar néphagyományban Sarlós Boldogasszony napja. Róla mesélt nekünk Tercsi Zoltán esperes, a Wekerletelepi Munkás Szent József Plébánia plébánosa.

Sajátos, és ősi magyar hagyománya van Sarlós Boldogasszony ünnepének, amit július 2-án tartunk. Korábban ez a nap aratási ünnep volt. Az ünnep annak az eseménynek állít emléket, amikor az angyali üdvözlet után Mária meglátogatja idősebb rokonát, Erzsébetet. Ekkor Mária már szíve alatt hordozza Jézust, és Erzsébet is gyermeket vár, ő Keresztelő Szent János édesanyja. A két édesanya találkozása és hálaadó imádsága nagyon mély üzenetet hordoz, az anyai hivatás tiszteletére indít. Jézus megszentelte az édesanyai hivatást azzal, hogy ugyanúgy akart megszületni, mint minden ember, azaz édesanya által. Mindenkinek, minden nőnek és férfinak ilyen lelkülettel kell tekintenie az élet kezdetére, amely Isten áldása, ugyanakkor az ember számára jelentős feladat és felelősség is. A világegyházban ez az ünnep átkerült május végére, de itt Magyarországon, mivel aratáshoz kötődő hagyománya van, melyre a Sarlós Boldogasszony elnevezés is utal, megmaradt július 2-án.

 

Sarlós Boldogasszony ünnepéről néphagyományunk is megemlékezik, az aratás kezdőnapjaként tartották számon. Ilyenkor szertartásosan megkezdték az aratást. Reggel elmentek a misére, az aratószerszámokat a templom falához támasztották. Ezután kimentek a földekre, a búzában vágtak egy rendet, majd hazamentek, és másnap fogtak hozzá ténylegesen a munkához. A nap elnevezése utal az aratás egykori módjára, amikor az asszonyok még sarlóval arattak. E hagyomány emlékére ezen a napon gyógyfüveket vágtak le sarlóval, amit utána megszenteltek.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Lámpás kereszteződést sürget a kerületi jobboldal

Kevés olyan balesetveszélyes kereszteződése van Kispestnek, mint az Ady Endre út, Vas Gereben utca sarka. Sajnálatos módon egymást érik a balesetek. Van, aki szerint a közlekedési lámpa, van, aki szerint az elővigyázatosság segíthetne.

Fővárosi strandkörkép

A nyári melegben megtelnek a strandok és uszodák szerte Budapesten. Összegyűjtöttük a fővárosi és agglomerációban található strandokkal kapcsolatos tudnivalókat.

Megújult a nyugdíjasház

Harminc milliós pályázati forrással kiegészítve energetikai felújításon esett át a Kispesti Nyugdíjasház.…

Idén is Kispesten járt a Mikulás

Immár évtizedes hagyomány, hogy minden december elején ajándékokkal lepik meg a kispesti családsegítő által kiválasztott kispesti gyerkőcöket.