Dr. György István kormánymegbízott „Adjunk a húroknak, és a rászorulóknak is!” elnevezésű jótékonysági koncertbevételéből egymillió forintot ajánlott fel arra, hogy segítse a kispesti családok gyermekeinek nyári táborozását. A pályázaton azok a családok nyerhetnek támogatást a 7 és 12 év közötti gyermekeik nyaralásához, akik bejelentett állandó kispesti lakcímmel rendelkeznek, és a családban az egy főre eső bruttó jövedelem nem haladja meg a minimálbért, azaz a 111.000 forintot. A pályázat elbírálásánál előnyt élveznek a gyermeket egyedül nevelő szülők, a fogyatékkal élő, illetve a halmozottan hátrányos helyzetű gyermeket nevelő családok. A legkésőbb 2016. április 30.-ig leadható pályázatokon azt is meg kell jelölni, hogy milyen táborban szeretnének részt venni a gyerekek. Az elnyerhető maximális támogatás gyermekenként 10.000 Ft. A pályázati kiírást és a jelentkezési lapot megtalálják a kispest.info weboldalon is, de a Kispesti Társaskör facebook oldalán is elérhető, illetve személyesen a XIX. Ady Endre út 91. szám alatt vehetik át napközben 9-16 óra között. Kérdéseit felteheti a [email protected] email címen, vagy a 06 20 232-4303-as telefonszámon.

 

Pályázati kiírás és jelentkezési lap letöltése.

 

Dr. György István az „Adjunk a húroknak és a rászorulóknak is” jótékonysági koncerten

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

BKK közlemény: Két napon át késő este és éjszaka lezárjuk a Sibrik Miklós úti felüljárót

A Sibrik Miklós úti felüljáró újjáépítéséhez kapcsolódó bontási munkák miatt szeptember 11-én, csütörtökön és 12-én, pénteken késő este és éjszaka 22:00 és 4:00 között lezárjuk a felüljárót. Ezért az erre közlekedő nappali járataink a késő esti időszakban, éjszakai buszaink pedig teljes üzemidejükben a felüljárót elkerülve, módosított útvonalon közlekednek a lezárás idején. Az előttünk álló körülbelül egy évben több alkalommal kerül még sor hasonló késő esti, éjszakai forgalomkorlátozásokra annak érdekében, hogy a közúti forgalom a híd teljes újjáépítése idején a nappali órákban fenntartható legyen. A rekonstrukciós munkák – amelyek során kicseréljük az átkelő teljes szerkezetét, valamint új útpályát építünk, a gyalogos járdán pedig részben kerékpársávot, részben közös használatú gyalogos-kerékpáros útfelületet hozunk létre – első fázisa a befejezéséhez közeledik. Az újjáépítést a Fővárosi Önkormányzat közútkezelőjeként a Budapesti Közlekedési Központ végzi.

A kóbor macskákat ivartalanítják

Több mint negyven gazdátlan, közterületen élő macskát ivartalanított Kispesten két civil szervezet. A macskák túlszaporodása nemcsak állatvédelmi, ökológiai probléma is egyben.

Jogerős: Gajda Péter törvényt sértett

Törvény- és alaptörvényt sértő módon járt el Gajda Péter (MSZP) polgármester – mondta ki a Kúria, amikor pártállami időket idéző módon leragasztotta a Fidesz országgyűlési választási plakátjait. A Gajdának erre lehetőséget adó jogsértő önkormányzati rendeletet a Kúria megsemmisítette.

A háziorvosok rezsiköltségeinek átvállalását kéri a jobboldal

A háziorvosok teljes rezsiköltségeinek átvállalását kéri az önkormányzattól a kispesti Fidesz-KDNP képviselőcsoport, mert szerintük a kerület nem versenyképes a többi kerülettel szemben a háziorvosok számára, máshol ugyanis a teljes rezsi átvállalásával csábítják és tartják meg az orvosaikat. Kispesten egyre nagyobb az orvoshiány, így az önkormányzatnak valamit lépnie kell.