A család kálváriája 2007-ben kezdődött, amikor beköltöztek az akkor még megfelelőnek tűnő önkormányzati lakásba, azonban hamar kiderült, hogy az ingatlannal súlyos problémák vannak. Télen ugyanis rohamosan elkezdtek a falak penészedni, szakértői vélemény szerint a lakás páratartalma eléri a 80%-ot, ami a család egészségét veszélyezteti. Az ÁNTSZ 2008-ban helyszíni szemle során leírta, hogy „vizes, nedves, penészes lakások huzamos emberi tartózkodás esetén egészségre ártalmasak”. A két és fél éves kisfiuk krónikus légúti problémákkal küzd és már a bölcsődében is jelezték a szülőknek, hogy a gyermek ruhája dohos szagú. A magas pára miatt az edényekben áll a víz, a ruhák nedvesek és a hajtás mentén fekete penész ül rájuk. Az otthonuk állapotán önköltségen próbálnak folyamatosan javítani súrolással, festéssel, de mind hiába, bútoraik évente cserére szorulnak. A család 2008 óta számtalan levelet küldött már az önkormányzatnak egy másik lakás reményében, a polgármester fogadóóráján is voltak, de üres ígéreteken kívül mással nem kecsegtették őket. Az önkormányzat vagyonkezelőjének vezetője 2013 tavaszán leírta az önkormányzatnak, hogy „…a lakás falai erősen penészesednek, ezért a lakás nem biztosít egészséges lakóhelyet egy kisgyermekes család részére. … a lakás nem alkalmas a rendeltetésszerű használatra”; egyben kérte, hogy a bérlőnek másik bérlakás lehetőségét biztosítsák. A család nemrég megint felkereste személyesen a polgármestert, aki két hét múlva ígért visszajelzést; ennek immáron négy hete. Az önkormányzat lakásgazdálkodásának rendbetételét év elején szorgalmazta előterjesztésében kispest Fideszes fejlesztéspolitikai tanácsnoka. – Többek között az ilyen és hasonló esetek miatt is sürgettem a megoldást. Bár javaslatomat lesöpörték, de a munkát elkezdték. Bízom benne, jó megoldás születik – fogalmazott Dódity Gabriella.

 

 

[GALÉRIA-1]

A képre kattintva galéria nyílik

 

Lakáskoncepció és megfelelő gazdálkodás kell

 

A fenti példa sajnos egyáltalán nem egyedi, ezért még januárban készítettem előterjesztést, amelyben az önkormányzati lakások felmérését és új lakáskoncepció kidolgozását javasoltam. Ugyan ezt is lesöpörte a baloldal, a munka azonban elkezdődött. Kispest lakáskoncepciója 1997-ben (!) készült, utolsó felülvizsgálata pedig 2001-ben történt. A lakásgazdálkodás nem kötelező, hanem önként vállalt feladat, de ha már van közel 800 db lakása az önkormányzatnak, azzal kötelessége jól, és a kispestiek érdekében hasznosan gazdálkodnia. És mindemellett – a vagyon megőrzése érdekében – kötelessége az önkormányzatnak az állagmegóvással is foglalkoznia. A lakások nagy része műszakilag leromlott állapotú. Ez részben a folyamatos karbantartás hiányából adódik, abból, hogy az önkormányzat nem áldozott az évek, évtizedek során eleget a felújításra, részben pedig abból ered, hogy a bérlők szűk köre nem vigyáz az ingatlanra; előbbinél a tudatos tervezés, utóbbinál a szankciók és a szigorítások vezethetnek eredményre. Számos olyan család van, akinek segítséget, könnyebbséget jelentene az önkormányzati lakás, és még meg is becsülné azt. A karbantartás folyamatos elmaradása miatt az önkormányzat sok lakást már eleve rendeltetésszerű használatra alkalmatlan állapotban, azaz törvénysértő módon ad bérbe. A bérlők pedig akár a legkisebb hibabejelentéssel is ingáznak az önkormányzat és a vagyonkezelő között; utóbbi, mivel az önkormányzat nem biztosít elég forrást a lakások állagmegóvására, felújítására, néha valóban tehetetlen. És rendre az is előfordul, hogy a bérlők vagy lakásra várók akár éveken keresztül leveleznek eredménytelenül, válasz nélkül az önkormányzattal. A bérlői tartozások éves szinten több tízmilliós terhet rónak az önkormányzatra. A kintlévőségek kezelése sem mindig megfelelő; szigorúbb rendszerrel, érzékenyebb „riasztóhálózattal” már a kisebb tartozás esetén is kezelni kellene a családokat, hogy ne halmozhassanak fel több százezres, olykor milliós tartozásokat.  Nincs megfelelő lakásmobilitás, a rendszer pedig eseti működésű és elég lassú, ezért történhet meg rendre az, hogy önkormányzati ingatlanok akár évekig üresen állnak, pusztulnak, miközben pedig családok tucatjai várnak lakásra. Sajnos mindig több lesz a jelentkező, mint amennyit az önkormányzat biztosítani tud, megfelelő lakásgazdálkodás híján azonban az ingatlanok állaga folyamatosan romlik, és a kiadható lakások tekintetében is nagyon lassú a rendszer. Ezért is indokolt, hogy készüljön el mielőbb Kispest lakáskoncepciója. Első lépésben a lakások műszaki állapotát fel kell mérni. Ennek ismeretében meg kell határozni a hasznosítás további módját; azt, amelyik annyira elhasználódott az évek során, hogy már csak gazdaságtalanul volna helyreállítható, értékesíteni kellene, a megmaradó lakásállomány felújítását pedig ütemezetten meg kell kezdeni. Ez nyilván hosszabb időt, és nagyobb forrást igénylő feladat, de attól még, hogy a városvezetés a homokba dugja a fejét, még létező a probléma, és sajnos az elmaradó felújítások miatt folyamatos a vagyonvesztés. Ezen kell változtatni.

 

HAJLÉKTALANOK KAPHATNAK ÖNKORMÁNYZATI LAKÁSOKAT

 

 Lakásokat kaphatnak a „Kispesti Sherwood” lakói, amelyeket az önkormányzat és egy civil szervezet újít fel – írta a Hír24. A jelenleg kunyhókban élő csoport így az Attila utcába költözhet. Korábban Gajda Péter MSZP-s polgármester arról írt, hogy az önkormányzati bérlakás rendszer súlyos milliókkal terheli a közös kasszát, minden kerületitől elvesz.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Lámpás kereszteződést sürget a kerületi jobboldal

Kevés olyan balesetveszélyes kereszteződése van Kispestnek, mint az Ady Endre út, Vas Gereben utca sarka. Sajnálatos módon egymást érik a balesetek. Van, aki szerint a közlekedési lámpa, van, aki szerint az elővigyázatosság segíthetne.

Megújult a nyugdíjasház

Harminc milliós pályázati forrással kiegészítve energetikai felújításon esett át a Kispesti Nyugdíjasház.…

Adót emelt a városvezetés, közben Kránitz kétszer annyit keres@0

Megemelte a városvezetés az építmény- és telekadó mértékét, Gajda Péter pedig közel kétszeresére a „Miszter Negyven Százalékként” emlegetett Kránitz Krisztián vagyonkezelő igazgató fizetését. A testületi ülésen leváltották a baloldalt beárnyékoló korrupciós botrányt kirobbantó Lackner Csabát bizottsági alelnöki posztjáról, és a testület egyhangúlag megszavazta Dódity Gabriella arra irányuló javaslatát, hogy felszólítsák Lacknert, adja vissza mandátumát és távozzon a közéletből.

Lackner Csaba: „Ha a kerületi politikában nem keresel évi százmilliót, hülye vagy”

„Vannak, akik azt mondják, ha nem keresed meg az évi százmilliót a kerületi politikában, hülye vagy” – legalábbis Lackner Csaba kispesti MSZP-s önkormányzati képviselő szerint, aki a Magyar Nemzet és a Hír TV birtokába jutott, több órás hangfelvételen, a jelek szerint drogpartin beszél arról, hogyan osztozkodtak a pénzen és a hatalmon a baloldali képviselők az elmúlt években.