Semmelweis-nap alkalmából rendeztek ünnepséget tegnap a Kispesti Egészségügyi Intézetben. Idén először, július 1-jén munkaszüneti nap lesz az egészségügyben, így pénteken a kispesti intézet is zárva tart.

A Himnusszal kezdődő ünnepségen az intézet és az önkormányzat vezetői mondtak köszönet a kerület valamennyi egészségügyi dolgozójának az egész évben végzett áldozatos munkáért. Dr. Varga Péter, az intézet igazgatója beszédében hangsúlyozta, ez az év nem indult olyan rosszul, és bízik benne a folytatás sem hoz meglepetéseket. Legnagyobb problémának a szakemberhiányt és az eszközök amortizációjából fakadó majdani eszközhiányt emelte ki. Azt mondta, az orvoselvándorlás országos szinten is olyan komoly probléma, amire hamarosan halamilyen megoldást mindenképpen találni kell.

 

Az intézet hagyományaihoz hűen a legutóbb kinevezett főorvos tartott ünnepi beszédet. Dr. Tamás György urológus Semmelweis Ignác életét és munkásságát ismertetve többek között az egészségügyi hivatás jelentőségét is hangsúlyozta.

 

Az ünnepségen adták át a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara elismeréseit is. Bencsik Pálné, a gyermekosztály asszisztense, Kötél Gáborné, a gégészet csoportvezető asszisztense, valamint Zeherné Németh Magdolna, a sebészet asszisztense kapott oklevelet munkája elismeréséül. Az intézet Semmelweis-napi ünnepség a Szózat hangjaival zárult.

 

[GALÉRIA-1]

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Lámpás kereszteződést sürget a kerületi jobboldal

Kevés olyan balesetveszélyes kereszteződése van Kispestnek, mint az Ady Endre út, Vas Gereben utca sarka. Sajnálatos módon egymást érik a balesetek. Van, aki szerint a közlekedési lámpa, van, aki szerint az elővigyázatosság segíthetne.

Fővárosi strandkörkép

A nyári melegben megtelnek a strandok és uszodák szerte Budapesten. Összegyűjtöttük a fővárosi és agglomerációban található strandokkal kapcsolatos tudnivalókat.

Megújult a nyugdíjasház

Harminc milliós pályázati forrással kiegészítve energetikai felújításon esett át a Kispesti Nyugdíjasház.…

Idén is Kispesten járt a Mikulás

Immár évtizedes hagyomány, hogy minden december elején ajándékokkal lepik meg a kispesti családsegítő által kiválasztott kispesti gyerkőcöket.