Bár előző alkalommal még lemondott volna egy húszmilliós támogatásról a kerület, most – a kormánypárti képviselők és az egyház képviselőinek érvelésére, és némi költségcsökkentésnek köszönhetően – mégis zöld utat kapott a kertvárosi Jézus Szíve templom környezetének rendezése. Emellett két óvoda összevonásáról, illetve a Misszió alapítvány támogatásáról is döntöttek a képviselők.

Siker koronázta az összefogást, amellyel megmentették a Jézus Szíve plébánia akadálymentesítését, a bejárat előtti közterület és a templomkert rendezését célzó projektet. Megmentésére azért volt szükség, mert Gajda Péter MSZP-s polgármester korábban azt szorgalmazta, a kerület mondjon le a fővárosi önkormányzattól pályázaton nyert húszmillió forintról és a környéken élők szűkebb környezetének rendezéséről egy pármilliós költségtúllépés miatt. A Fidesz-KDNP frakcióvezetője, Dódity Gabriella akkor határozottan kiállt a fejlesztés mellett, szerinte hiba lett volna veszni hagyni a fővárostól elnyert forrást. Az egyház képviselői és az önkormányzat szakirodái végül elfogadták a projekt bizonyos részeinek elhagyását a költségek lejjebb szorítása érdekében, így a képviselő testület most már támogatta a szerződés megkötését.

 

Összevonná a Napraforgó és a Mézeskalács óvodákat az önkormányzat, ennek előkészítéséről határoztak. Az átszervezéstől – a gyermeklétszám és a csoportok számának csökkentése nélkül – költségcsökkenést várnak, kérdés viszont, hogy ez jár-e elbocsájtással?

 

A közelmúltban megnyílt, a Kispesti Központi Református Egyházközség fenntartásában működő Szőlőskert óvoda a későbbiekben bővítést hajtana végre, amely a jelenlegi egyházi épületben nem megoldható. Az egyház kérelmére a testület zöld utat adott a költözés előkészítésére az Esze Tamás utcai Nevelési Tanácsadó önkormányzati tulajdonú épületébe, amely korábban óvoda volt. A Nevelési Tanácsadó számára új helyet kereshetnek.

 

Százezer forint önkormányzati támogatásban részesül a Misszió Alapítvány. A karitatív és szociális feladatokat ellátó szervezet számára Ékes Gábor (Fidesz-KDNP) magasabb támogatást javasolt, azonban ezt a baloldali többség nem fogadta el.

 

Politikai nyilatkozatról is döntött a többség, amelyben a napi 13,6 forintos kiadást jelentő M0-ás autóút és az autópályák fővárosi bevezető szakaszainak jövő évi fizetőssé tételét ellenzik.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Lámpás kereszteződést sürget a kerületi jobboldal

Kevés olyan balesetveszélyes kereszteződése van Kispestnek, mint az Ady Endre út, Vas Gereben utca sarka. Sajnálatos módon egymást érik a balesetek. Van, aki szerint a közlekedési lámpa, van, aki szerint az elővigyázatosság segíthetne.

Fővárosi strandkörkép

A nyári melegben megtelnek a strandok és uszodák szerte Budapesten. Összegyűjtöttük a fővárosi és agglomerációban található strandokkal kapcsolatos tudnivalókat.

Megújult a nyugdíjasház

Harminc milliós pályázati forrással kiegészítve energetikai felújításon esett át a Kispesti Nyugdíjasház.…

Idén is Kispesten járt a Mikulás

Immár évtizedes hagyomány, hogy minden december elején ajándékokkal lepik meg a kispesti családsegítő által kiválasztott kispesti gyerkőcöket.