A tartalmában megújult, rugalmasabb szakképzési rendszerben a nyolcadikosok már az egyetemekre való továbblépést is kínáló végzettséget biztosító technikumok vagy a mélyebb szakmai tudást nyújtó szakképző iskolák közül válogathatnak. A diákoknak először elegendő csak az érdeklődési körük szerinti ágazatot kiszemelniük. Az ötéves technikumokban két, a hároméves szakképzőkben pedig egy évig tartó alapozó képzés után, átgondoltabban dönthetnek arról, melyik szakma felel meg leginkább a terveiknek és képességeiknek.

 

A szakképzésbe újonnan belépők havonta 8-16 ezer forintos általános ösztöndíjat kapnak. Akinek duális formában, vállalati együttműködésben folytatódik a képzése, annál ezt csaknem 100 ezer forintos munkabér váltja fel. Fontos újdonság a pályakezdési támogatás, amelyet először tavaly fizettek ki a szakmai vizsgát sikeresen teljesítőknek. Az elmúlt tanév végén mintegy nyolcszázan kaptak átlagosan 230 ezer forintot, miután döntő többségben jó vizsgaeredményt értek el.

 

A szakképző iskolákban három év alatt minden szükséges ismeret megszerezhető a biztos elhelyezkedést és tisztességes bért garantáló pályakezdéshez. Szakirányú továbbtanulás esetén előnyt jelent a felsőoktatási felvételin, ha valaki technikumból érkezik.

 

A kormány célja, hogy a fiatalok a jövő nyertesei legyenek, ezért igazította az igényekhez, korszerűsítette a szakképzés kínálatát. Az intézményekből a gazdasági szereplők elvárásai szerinti tudással, gyakorlati tapasztalattal felvértezve kikerülő fiatalok hozzájárulnak a vállalkozások jobb teljesítményéhez, hatékonyabb működéséhez. A képzések eredményes megújításának legfontosabb jele, hogy az általános iskolát elvégző tíz diákból ma már hatan a szakképzésben folytatják tanulmányaikat – olvasható az ITM közleményében.

 

(MTI)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

BKK közlemény: Két napon át késő este és éjszaka lezárjuk a Sibrik Miklós úti felüljárót

A Sibrik Miklós úti felüljáró újjáépítéséhez kapcsolódó bontási munkák miatt szeptember 11-én, csütörtökön és 12-én, pénteken késő este és éjszaka 22:00 és 4:00 között lezárjuk a felüljárót. Ezért az erre közlekedő nappali járataink a késő esti időszakban, éjszakai buszaink pedig teljes üzemidejükben a felüljárót elkerülve, módosított útvonalon közlekednek a lezárás idején. Az előttünk álló körülbelül egy évben több alkalommal kerül még sor hasonló késő esti, éjszakai forgalomkorlátozásokra annak érdekében, hogy a közúti forgalom a híd teljes újjáépítése idején a nappali órákban fenntartható legyen. A rekonstrukciós munkák – amelyek során kicseréljük az átkelő teljes szerkezetét, valamint új útpályát építünk, a gyalogos járdán pedig részben kerékpársávot, részben közös használatú gyalogos-kerékpáros útfelületet hozunk létre – első fázisa a befejezéséhez közeledik. Az újjáépítést a Fővárosi Önkormányzat közútkezelőjeként a Budapesti Közlekedési Központ végzi.

A kóbor macskákat ivartalanítják

Több mint negyven gazdátlan, közterületen élő macskát ivartalanított Kispesten két civil szervezet. A macskák túlszaporodása nemcsak állatvédelmi, ökológiai probléma is egyben.

Fegyelmezettebb vagyongazdálkodást sürgetnek

Újabb telekeladást hirdetett meg az önkormányzat, ezúttal a Teleki utca 51. szám alatt lévő ingatlanon adna túl a baloldali városvezetés. A helyére valószínűleg társasház épül. A jobboldali képviselők megjegyezték: szakítani kellene azzal a gyakorlattal, hogy vannak olyan önkormányzati ingatlanok, amelyeket megesz az idő, majd azt követően telekárban értékesítik azt.

Jogerős: Gajda Péter törvényt sértett

Törvény- és alaptörvényt sértő módon járt el Gajda Péter (MSZP) polgármester – mondta ki a Kúria, amikor pártállami időket idéző módon leragasztotta a Fidesz országgyűlési választási plakátjait. A Gajdának erre lehetőséget adó jogsértő önkormányzati rendeletet a Kúria megsemmisítette.