49 kilométernyi sínszál cseréjét kezdték meg az észak-déli metrón. A vonalon 2014 után kezdődhet a teljes rekonstrukció és járműcsere, amivel az M2-es metróvonalhoz hasonlóan teljesen megújul az infrastruktúra és a járműpark egyaránt.

 

Megkezdte a hármas metróvonal legrosszabb állapotban lévő sínszálainak cseréjét a BKV – tájékoztatott a Budapesti Közlekedési Központ. A vonal legrégebbi szakasza 1976 óta üzemel, de a legújabb szakaszon is 23 éve futják köreiket a szerelvények, így időszerűvé vált a gyorsvasút teljes felújítása. A rekonstrukcióra 2014 után, a 2014-2020 közötti európai uniós finanszírozási ciklusban kerülhet sor, azonban metróvonal biztonságos üzemeltetéséhez már korábban is szükséges a vágányok cseréje egyes szakaszokon. Ennek érdekében elsőként 15 kilométernyi sínszál cseréjét kezdték meg, amit további 34 kilométer követ a közeljövőben. A vágányfelújításnak köszönhetően ismét 80 km/h sebességgel közlekedhetnek majd szerelvények bizonyos szakaszokon, ahol jelenleg a leromlott pályaállapotok miatt sebességkorlátozás lassítja a közlekedést.

 

Az M3-as metró felújítására, vonatainak cseréjére 2010 őszéig a korábbi fővárosi vezetés részéről érdemi előkészület nem történt, pedig a szerelvények kora ezt indokolttá tette volna – tudtuk meg a BKK-tól. Az új városvezetés hivatalba lépését követően alig fél évvel, 2011 áprilisában a BKK támogatási kérelemmel fordult a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumhoz a metróvonal rekonstrukciójának európai uniós forrásból történő támogatása érdekében. A beruházás során nemcsak a műszaki problémák oldódnak meg, de megújulhatnak az állomások, utasforgalmi terek, is: így minden állomáson egységes, modern belsőépítészeti arculat fogadja majd az utasokat, illetve megújul a világítási és utastájékoztatási rendszer is.

 

[GALÉRIA-1]

Megkezdték a síncseréket a hármas metrón. (Képek forrása: BKK)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Fővárosi strandkörkép

A nyári melegben megtelnek a strandok és uszodák szerte Budapesten. Összegyűjtöttük a fővárosi és agglomerációban található strandokkal kapcsolatos tudnivalókat.

Győri Ottmár, a Wekerletelep első gondnoka

144 éve ezen a napon született Győri Ottmár, a Wekerletelep utcahálózatának tervezője, az építkezés felügyelője, a telep első gondnoka.

Megnyílt Budapest legnagyobb P+R parkolója a KÖKI-nél

Mától birtokba vehetik az autósok a háromszintes, 330 férőhelyes őrzött P+R parkolóházat KÖKI Terminál bevásárlóközpontnál. Budapest legnagyobb P+R parkolóját dr. György István főpolgármester-helyettes nyitotta meg, ahol az eddig is üzemelő nyitott P+R parkolóval együtt mostantól több mint 530 férőhely áll az autósok rendelkezésére, napi egyetlen vonaljegy áráért.

Kosz és káosz az Attila utcában

Kispest talán egyik legaggasztóbb állapotú része az Attila utca, amelynek rendezése úgy tűnik, kifog az önkormányzaton. Kosz, szemét, rendetlenség, és térfigyelő kamera, amely mintha azért lenne, hogy lehessen a lomokat valami alá pakolni.