Az MTI tudósítója délelőtt a helyszínen azt látta, hogy mintegy ötven migráns üldögél a 4-es és 5-ös vágányok közötti peronon, őket körülállják a rendőrök.

 

A hangulat békés, sem kiabálás, sem dobolás nem hallatszik. Azokat, akik mosdóba szeretnének menni, a rendőrök kísérik, majd vissza a csoporthoz. A peronon ott vannak az önkéntesek is, akik vizet hoztak a menedékkérőknek.

 

Sajtóhírek szerint délelőtt mentővel elszállítottak egy családot, két felnőttet és három gyereket. 

 

Az ORFK honlapján közzétett közlemény szerint a Kiskunhalasról a debreceni befogadó állomására útba indított – menekültkérelmet előterjesztett – illegális határátlépők egy csoportja a sínek mentén „részben levetkőzve, részben gyermekeket maguk elé tartva, a magasba emelve” azt követelték, hogy szabadon eljuthassanak Németországba.ú


A közlés szerint „a rendőrség a szükséges intézkedéseket megtette” a vasúti forgalom zavartalanságának biztosítása érdekében.


Az ORFK közleménye emlékeztet arra, hogy a menekültkérelmet előterjesztők a menekültügyi eljárás ezen szakaszában Magyarországon szabadon mozoghatnak, a hatóság kötelezésére azonban nyilvántartásba vételüket követően 24 órán belül meg kell jelenniük a számukra az ügyük elbírálásának idejére kijelölt befogadó állomáson.


A Mávinform honlapján az áll, hogy a Kőbánya-Kispest állomás hatósági zárás miatt egy ideig csak két vágányon indít és fogad vonatokat, emiatt késések előfordulhatnak több vonalon.

Foto: Huszti István, Index

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Lámpás kereszteződést sürget a kerületi jobboldal

Kevés olyan balesetveszélyes kereszteződése van Kispestnek, mint az Ady Endre út, Vas Gereben utca sarka. Sajnálatos módon egymást érik a balesetek. Van, aki szerint a közlekedési lámpa, van, aki szerint az elővigyázatosság segíthetne.

Megújult a nyugdíjasház

Harminc milliós pályázati forrással kiegészítve energetikai felújításon esett át a Kispesti Nyugdíjasház.…

Adót emelt a városvezetés, közben Kránitz kétszer annyit keres@0

Megemelte a városvezetés az építmény- és telekadó mértékét, Gajda Péter pedig közel kétszeresére a „Miszter Negyven Százalékként” emlegetett Kránitz Krisztián vagyonkezelő igazgató fizetését. A testületi ülésen leváltották a baloldalt beárnyékoló korrupciós botrányt kirobbantó Lackner Csabát bizottsági alelnöki posztjáról, és a testület egyhangúlag megszavazta Dódity Gabriella arra irányuló javaslatát, hogy felszólítsák Lacknert, adja vissza mandátumát és távozzon a közéletből.

Lackner Csaba: Sokkal több pénzt lehetne keresni, hogyha a miénk lenne a kerületi DK

Napról napra hallgathattuk az elmúlt egy hétben a drogozással és kenőpénzekkel összefüggésbe hozott kispesti önkormányzati képviselő, Lackner Csaba hangfelvételeit, amelyeken arról beszél, hogyan osztozkodtak a hatalomról és a pénzről. Gajda Péter képviselőtársa egyik alkalommal azon dühöngött, hogy sokkal több pénzt kereshettek volna, ha övék lenne a kispesti DK, ha ők csinálják, amelyért állítólag Gajda Péter is rengeteget küzdött velük. Az a Gajda Péter, aki nem ismeri fel sporttársát, képviselőtársát a felvételen, de már arról is beszélt, hogy ha valóban Lackner beszél a felvételen, és kokainozott is, akkor vissza kell adnia a mandátumát.