Látszólag cseppet sem zavarja a telektulajdonos, Karácsony Gergely vezette fővárost, milyen áldatlan állapotok uralkodnak Kispesten, az Üllői úton, ahol az egykoron szebb napokat látott épületegyüttes „áll”. Dódity Gabriella Facebook-oldalán a többi közt megírta, a teljes bontáshoz további 4,3 millió forintra lenne szükség.

„Vajon Karácsony Gergelyt érdekli, hogy a főváros területe így néz ki Kispesten, az Üllői út mentén?” – tette fel költőinek szánt kérdését közösségi oldalán Dódity Gabriella. A Fidesz-KDNP-s fővárosi képviselő posztjában több fotóval is szemléltette, hogyan is néz ki most az egykori fallabdatermet is magában foglaló épületegyüttes, amelyet jó ideje Kispest egyik szégyenfoltjaként emleget a közvélemény. A látvány siralmas: az egykor szebb napokat látott épületek félig lebontva, bedeszkázott ablakokkal, összefirkálva csúfoskodnak mind a mai napig.

 

Emlékezetes, a telektulajdonos fővárosnak december 31-ig el kellett volna bontania az évek óta üresen álló épületegyüttest, amennyiben a bontási munkáltokra elég lett volna 15 millió forint. Nem volt elég. A kormánypárti politikus bejegyzésében megírta, Kispest időközben saját költségén elhárította az életveszélyt, a sittet és a téglákat elhordták, a teljes bontáshoz azonban további 4,3 millió forintra lenne szükség.

 

„Szerintetek érdemes a főpolgármesternél újra próbálkoznom? Írjak egy újabb előterjesztést, vagy ne vesződjek vele?” – írta, utalva arra, hogy korábban hiába adott be a Fővárosi Közgyűlésen előterjesztést, hogy fizesse ki a főváros a bontás költségét, hiszen az ő területén állnak az ingatlanok, azt lesöpörték az asztalról.

 

(Fotók: facebook.com/doditygabriella)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Fővárosi strandkörkép

A nyári melegben megtelnek a strandok és uszodák szerte Budapesten. Összegyűjtöttük a fővárosi és agglomerációban található strandokkal kapcsolatos tudnivalókat.

Lámpás kereszteződést sürget a kerületi jobboldal

Kevés olyan balesetveszélyes kereszteződése van Kispestnek, mint az Ady Endre út, Vas Gereben utca sarka. Sajnálatos módon egymást érik a balesetek. Van, aki szerint a közlekedési lámpa, van, aki szerint az elővigyázatosság segíthetne.

Kosz és káosz az Attila utcában

Kispest talán egyik legaggasztóbb állapotú része az Attila utca, amelynek rendezése úgy tűnik, kifog az önkormányzaton. Kosz, szemét, rendetlenség, és térfigyelő kamera, amely mintha azért lenne, hogy lehessen a lomokat valami alá pakolni.

Megújult a nyugdíjasház

Harminc milliós pályázati forrással kiegészítve energetikai felújításon esett át a Kispesti Nyugdíjasház.…