„Szocreál képzőművészet a Rákosi-Kádár-korszakban” címmel nyílt festménykiállítás a szomszédos Pesterzsébeten: a tárlat, amely képeinek egy része még sosem volt közszemlére téve, egy napjainkra szinte teljesen elfeledett irányzaton keresztül ad betekintést szüleink, nagyszüleink mindennapjaiba. Barabás Géza festményszakértő és -kereskedővel, a kiállítás kurátorával beszélgettünk.

Hogyan született meg önben a kiállítás szervezésének gondolata?

A napjainkban élő fiatalok többsége keveset tud a második világháborút követő, rendszerváltásig tartó időszakról, az 1945 és 1989 közötti magyar történelemről, amely egyszersmind szüleik és nagyszüleik ifjúságát is jelentette. Időközben az ebből a korból származó szocialista realista – szocreál – alkotások is kivesztek a köztudatból, így e festmények elfeledetté, mellőzötté váltak. A tárlat szervezésével és a hozzá kapcsolódó, azonos című könyv 

megírásával az volt a célom, hogy ráirányítsam a figyelmet az említett korszakban uralkodó festészeti irányzatra, s hogy a festményeken keresztül betekintést nyújthassak a látogatóknak – különös tekintettel a fiatalokra – az elődjeik mindennapjaiba.

 

Azt olvastam, hogy a korabeli művek után kutatva több mint 3200 önkormányzathoz is küldött felhívást. Eredményesnek bizonyult a keresésben ez az irány?

Az önkormányzatoktól nagyon kevés visszajelzést kaptam, és ha kaptam is, szinte kivétel nélkül azt válaszolták, hogy semmilyen tárgyuk nem maradt meg a korszakból – nemhogy festmény, de még egy zászló sem. Azoknak az önkormányzatoknak, amelyeknek volt saját múzeumuk, sikerült megőrizniük néhány alkotást.

 

Ha jól sejtem, a festmények többsége magányszemélyektől származik.

Valóban, nagy részük magángyűjteményekből való, ugyanakkor része a tárlatnak a Magyar Nemzeti Múzeum kilenc nagyméretű festménye is, ez pedig igazi kuriózumnak számít, mivel utóbbi képek korábban még sosem voltak kiállítva; a múzeum raktárából kerültek ide. A saját gyűjteményemben is voltak Rákosi- és Kádár-korszakból származó festmények, amiket annak idején azért vásároltam meg, mert tetszettek; akkoriban még nem merült fel bennem a kiállítás ötlete. Tudatosan egy éve kezdtem vásárolni először szocreál festményeket, nem sokkal később pedig bővítettem a kört a korszakban készült naturalista képzőművészeti (népi realista, katolikus realista, polgári realista) alkotásokkal, melyeket nem parancsra, hanem kedvtelésből készítettek a művészek. Tájképeket, csendéleteket, városképeket ebben az időszakban is szívesen festettek, legfeljebb nem vásárolta meg tőlük az állam. Készültek avantgard festmények is ebben a korszakban – hol a tiltott, hol pedig a tűrt kategóriába tartoztak –, de nehézkes volt az eladásuk, s ha mégis sikerült, vagyont még véletlenül sem kereshettek általuk a festők.

 

Korábban azt nyilatkozta, vannak egyéb tervei is a kiállításhoz kapcsolódóan. Mit lehet ezekről tudni?

A kiállítótérben 55 festmény kapott helyet, többnek sajnos nem tudtunk helyet szorítani. A tárlathoz kapcsolódó, 100 darab példányszámban magánkiadás útján megjelent könyvben azonban 98 festményt – köztük több, a Magyar Nemzeti Galéria és a Magyar Nemzeti Múzeum tulajdonában álló alkotásokat –, valamint 12 rézkarcot és 7 korhű zászlót mutatunk be. Terveim szerint a kiállított festményeket, a könyvben megjelent szakértői (történész, jogtörténész, muzeológus, árverési szakértő) írásokat hangoskönyv formában is elérhetővé teszem ingyenesen, a legnépszerűbb videómegosztó platformra feltöltve, amelyeket elsősorban középiskolásoknak, főiskolásoknak, gyűjtőknek és a művészeteket szerető közönségnek szánok kulturális-történelmi ismeretterjesztő jelleggel.

 

Milyen visszhangja van eddig a tárlatnak?

Örvendetes, hogy a kiállítás híre a sajtóban messzire szállt: jó néhány cikk foglalkozott vele már eddig is, több online újságban, napilapban, rádióban is adtam interjút a tárlattal kapcsolatban. Remélem, sokan keresik majd fel az augusztus 6-ig látogatható kiállítást a pesterzsébeti Gaál Imre Galériában, hiszen olyan művészileg értékes alkotásokat vehetnek szemügyre, melyek közül sok évtizedekkel ezelőtt – 50, 60 vagy akár 70 éve – volt kiállítva utoljára, több festmény pedig még sohasem volt közszemlére téve.

 

Az ingyenesen megtekinthető „Szocreál képzőművészet a Rákosi-Kádár-korszakban” című tárlatnak a pesterzsébeti Gaál Imre Galéria ad helyet. A tárlat augusztus 6-ig látogatható minden héten keddtől szombatig, 10 és 18 óra között. 

 

A főképen és a két következő fotón látható festmények a Magyar Nemzeti Múzeum tulajdonát képezik.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Fővárosi strandkörkép

A nyári melegben megtelnek a strandok és uszodák szerte Budapesten. Összegyűjtöttük a fővárosi és agglomerációban található strandokkal kapcsolatos tudnivalókat.

Lámpás kereszteződést sürget a kerületi jobboldal

Kevés olyan balesetveszélyes kereszteződése van Kispestnek, mint az Ady Endre út, Vas Gereben utca sarka. Sajnálatos módon egymást érik a balesetek. Van, aki szerint a közlekedési lámpa, van, aki szerint az elővigyázatosság segíthetne.

Kosz és káosz az Attila utcában

Kispest talán egyik legaggasztóbb állapotú része az Attila utca, amelynek rendezése úgy tűnik, kifog az önkormányzaton. Kosz, szemét, rendetlenség, és térfigyelő kamera, amely mintha azért lenne, hogy lehessen a lomokat valami alá pakolni.

Megújult a nyugdíjasház

Harminc milliós pályázati forrással kiegészítve energetikai felújításon esett át a Kispesti Nyugdíjasház.…