Hogyan született meg önben a kiállítás szervezésének gondolata?
A napjainkban élő fiatalok többsége keveset tud a második világháborút követő, rendszerváltásig tartó időszakról, az 1945 és 1989 közötti magyar történelemről, amely egyszersmind szüleik és nagyszüleik ifjúságát is jelentette. Időközben az ebből a korból származó szocialista realista – szocreál – alkotások is kivesztek a köztudatból, így e festmények elfeledetté, mellőzötté váltak. A tárlat szervezésével és a hozzá kapcsolódó, azonos című könyv
megírásával az volt a célom, hogy ráirányítsam a figyelmet az említett korszakban uralkodó festészeti irányzatra, s hogy a festményeken keresztül betekintést nyújthassak a látogatóknak – különös tekintettel a fiatalokra – az elődjeik mindennapjaiba.
Azt olvastam, hogy a korabeli művek után kutatva több mint 3200 önkormányzathoz is küldött felhívást. Eredményesnek bizonyult a keresésben ez az irány?
Az önkormányzatoktól nagyon kevés visszajelzést kaptam, és ha kaptam is, szinte kivétel nélkül azt válaszolták, hogy semmilyen tárgyuk nem maradt meg a korszakból – nemhogy festmény, de még egy zászló sem. Azoknak az önkormányzatoknak, amelyeknek volt saját múzeumuk, sikerült megőrizniük néhány alkotást.
Ha jól sejtem, a festmények többsége magányszemélyektől származik.
Valóban, nagy részük magángyűjteményekből való, ugyanakkor része a tárlatnak a Magyar Nemzeti Múzeum kilenc nagyméretű festménye is, ez pedig igazi kuriózumnak számít, mivel utóbbi képek korábban még sosem voltak kiállítva; a múzeum raktárából kerültek ide. A saját gyűjteményemben is voltak Rákosi- és Kádár-korszakból származó festmények, amiket annak idején azért vásároltam meg, mert tetszettek; akkoriban még nem merült fel bennem a kiállítás ötlete. Tudatosan egy éve kezdtem vásárolni először szocreál festményeket, nem sokkal később pedig bővítettem a kört a korszakban készült naturalista képzőművészeti (népi realista, katolikus realista, polgári realista) alkotásokkal, melyeket nem parancsra, hanem kedvtelésből készítettek a művészek. Tájképeket, csendéleteket, városképeket ebben az időszakban is szívesen festettek, legfeljebb nem vásárolta meg tőlük az állam. Készültek avantgard festmények is ebben a korszakban – hol a tiltott, hol pedig a tűrt kategóriába tartoztak –, de nehézkes volt az eladásuk, s ha mégis sikerült, vagyont még véletlenül sem kereshettek általuk a festők.
Korábban azt nyilatkozta, vannak egyéb tervei is a kiállításhoz kapcsolódóan. Mit lehet ezekről tudni?
A kiállítótérben 55 festmény kapott helyet, többnek sajnos nem tudtunk helyet szorítani. A tárlathoz kapcsolódó, 100 darab példányszámban magánkiadás útján megjelent könyvben azonban 98 festményt – köztük több, a Magyar Nemzeti Galéria és a Magyar Nemzeti Múzeum tulajdonában álló alkotásokat –, valamint 12 rézkarcot és 7 korhű zászlót mutatunk be. Terveim szerint a kiállított festményeket, a könyvben megjelent szakértői (történész, jogtörténész, muzeológus, árverési szakértő) írásokat hangoskönyv formában is elérhetővé teszem ingyenesen, a legnépszerűbb videómegosztó platformra feltöltve, amelyeket elsősorban középiskolásoknak, főiskolásoknak, gyűjtőknek és a művészeteket szerető közönségnek szánok kulturális-történelmi ismeretterjesztő jelleggel.
Milyen visszhangja van eddig a tárlatnak?
Örvendetes, hogy a kiállítás híre a sajtóban messzire szállt: jó néhány cikk foglalkozott vele már eddig is, több online újságban, napilapban, rádióban is adtam interjút a tárlattal kapcsolatban. Remélem, sokan keresik majd fel az augusztus 6-ig látogatható kiállítást a pesterzsébeti Gaál Imre Galériában, hiszen olyan művészileg értékes alkotásokat vehetnek szemügyre, melyek közül sok évtizedekkel ezelőtt – 50, 60 vagy akár 70 éve – volt kiállítva utoljára, több festmény pedig még sohasem volt közszemlére téve.
Az ingyenesen megtekinthető „Szocreál képzőművészet a Rákosi-Kádár-korszakban” című tárlatnak a pesterzsébeti Gaál Imre Galéria ad helyet. A tárlat augusztus 6-ig látogatható minden héten keddtől szombatig, 10 és 18 óra között.
A főképen és a két következő fotón látható festmények a Magyar Nemzeti Múzeum tulajdonát képezik.
