Az alapvető élelmiszerek áfacsökkentése több tízezer forintot hagyott az elmúlt években egy-egy magyar háztartás kasszájában. 2014 óta kevesebbet fizetünk egyebek mellett a sertéshúsért, a baromfihúsért, a tejért és a halakért is.

Megkérdőjelezhetetlen előnyökkel járt az élelmiszerek forgalmi adójának csökkentése. Az intézkedéseknek köszönhetően a vásárlók ma már olcsóbban juthatnak hozzá a sertés- vagy a baromfihúshoz. A tojás és a friss tej is alacsonyabb áron kapható a hazai boltokban. Ez év januárjától pedig újabb termékként a halak és a sertésbelsőségek is bekerültek a csökkentett áfakörbe.

 

A folyamat 2014-ben kezdődött, az eredményeket látva pedig a kormány a lépést 2015-ben kiterjesztette a szarvasmarhára és a juhágazatra, majd 2016. január elsejétől öt százalékra csökkentették a sertéshús forgalmi adóját is.

Minden évben egy újabb élelmiszertermék-kör került az ötszázalékos áfakulcs hatálya alá, erre korábban nem volt példa a magyar gazdaságban. 2017. január elsején a friss tej, a tojás és a baromfihús forgalmi adója mérséklődött, a lépés a termelők, a feldolgozók és a fogyasztók tetszését is elnyerte.

 

 

A kormányzati becslések szerint a sertéshús áfájának mérséklése 25 milliárdot hagyott a magyar családok zsebében, a tavalyi áfacsökkentés pedig további 59 milliárd forint megtakarítást jelentett. A tejnél 21 milliárd forint, a tojásnál 10 és fél milliárd forint, a baromfihúsnál pedig 19 milliárd forint a becsült megtakarítás mértéke.

Januárban átlagosan 17 százalékkal juthattak olcsóbban élő halhoz, halhúshoz, valamint sertésbelsőségekhez a vásárlók. Az alacsonyabb árak a fogyasztásra is ösztönzően hatnak, a belföldi halfogyasztás például várhatóan tíz százalék körül nő az idén.

 

A lakosság mellett a termelők és a feldolgozók is jól jártak: nemcsak a forgalmuk nőtt, hanem az egyes ágazatokban a feketézés aránya is csökkent.

 

(Forrás: KSH, magyaridok.hu)

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Két éven belül kész az új KÖKI vasútállomás is

Modern és akadálymentes lesz a megújuló Kőbánya-Kispest vasútállomás, amely a tervek szerint 2019-re készül el, és tökéletesen illeszkedik majd a KÖKI már átépített, felújított arculatához.

Új BKK ügyfélközpont a KÖKI-n

Kőbánya-Kispest metróállomásnál nyitotta meg a Budapesti Közlekedési Központ a legújabb ügyfélközpontját a hét elején. A BKK új, európai színvonalú integrált szolgáltatásokat nyújtó ügyfélközpontjaiban a közlekedéssel kapcsolatos minden ügy elintézhető: jegy- és bérletvásárlás, közlekedési információk, taxipanasz-kezelés, MOL Bubihoz fűződő ügyintézés és általános utastájékoztatás. Az új ügyfélközpont a fővárosi utasok kiszolgálásán túl turisztikai szempontból is kiemelt fontosságú, ugyanis a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér közelsége miatt a hazánkba érkező turistáknak is segítséget nyújt.

BKK közlemény: Két napon át késő este és éjszaka lezárjuk a Sibrik Miklós úti felüljárót

A Sibrik Miklós úti felüljáró újjáépítéséhez kapcsolódó bontási munkák miatt szeptember 11-én, csütörtökön és 12-én, pénteken késő este és éjszaka 22:00 és 4:00 között lezárjuk a felüljárót. Ezért az erre közlekedő nappali járataink a késő esti időszakban, éjszakai buszaink pedig teljes üzemidejükben a felüljárót elkerülve, módosított útvonalon közlekednek a lezárás idején. Az előttünk álló körülbelül egy évben több alkalommal kerül még sor hasonló késő esti, éjszakai forgalomkorlátozásokra annak érdekében, hogy a közúti forgalom a híd teljes újjáépítése idején a nappali órákban fenntartható legyen. A rekonstrukciós munkák – amelyek során kicseréljük az átkelő teljes szerkezetét, valamint új útpályát építünk, a gyalogos járdán pedig részben kerékpársávot, részben közös használatú gyalogos-kerékpáros útfelületet hozunk létre – első fázisa a befejezéséhez közeledik. Az újjáépítést a Fővárosi Önkormányzat közútkezelőjeként a Budapesti Közlekedési Központ végzi.

A kóbor macskákat ivartalanítják

Több mint negyven gazdátlan, közterületen élő macskát ivartalanított Kispesten két civil szervezet. A macskák túlszaporodása nemcsak állatvédelmi, ökológiai probléma is egyben.